Hatgólos döntetlen Sárváron

Vezetett, hátrányba került, majd ismét vezetett a vasi focicsapat, végül egy pontot szerzett az NB III-ban.

A labdarúgó NB III Nyugati-csoportjában, szombaton délután a Sárvár a Mosonmagyaróvárt fogadta. A bajnokság 22. fordulójában egy pontot tartott otthon a vasi csapat, mely 3-3-as döntetlenre végzett.

Izgalmas találkozót játszottak a csapatok: a Sárvár Máthé András révén szerezte meg a vezetést, de erre a félidő hajrájában válaszolt az ellenfél. A mérkőzés 76. percében aztán ismét zördült a sárvári háló, azonban a 82. és a 84. percben is eredményesek voltak a hazaiak – előbb Szabó Péter talált be, majd Tóth László lőtt gólt –, akik végül a 88. percben buktak el két pontot, ekkor egalizált másodjára is a Mosonmagyaróvár.

Szabó a meccs végén egy piros lapot is begyűjtött, így emberhátrányban fejezte be a találkozót az együttes, mely továbbra is 11. helyen áll a bajnokságban.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport