Havasak a soproni utcák, ahol autók üldözik egymást

Mi a fene történik itt?

Május óta Magyarországon forgatják azt a sorozatot, ami egy zürichi bankrablásról szól. A produkcióban olyan hollywoodi világsztárok játszanak, mint Jamie Dornan (A szürke ötven árnyalata), és Anthony Mackie (Amerika kapitány: Szép új világ), továbbá Ólafur Darri Ólafson, Kali Reis, és Jack Kesy.

A sorozat télen, a karácsonyi időszakban játszódik, emiatt már nyáron adventi díszbe borult Budapest belvárosa, és most Sopron utcái is – írja az ATV.

A stáb soproni forgatásáról a Sopron média közölt képeket és egy rövid videót.

A soproni adventet nem volt nehéz imitálni, mert a városban múlt hét végén bornapok voltak, így a faházak már eleve ott voltak, így „karácsonyítani” kellett őket.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra