A huszonhárom éves drogfüggő Kathryn Smith élettársával együtt márciusban állt a birminghami Koronabíróság elé, miután 21 hónapos kislányát, az akkor alig kilenc kilót nyomó Ayeesha-t olyan kegyetlenül megtaposta, hogy a védtelen gyermek egy nappal később belehalt sérüléseibe. A halál oka szívrepedés volt - tizenhat egyéb sérülés, köztük többszörös bordatörés mellett - de a halottkémek megjegyezték azt is, hogy a kislány úgy nézett ki, mint ahogyan autóbalesetek áldozatai szoktak.
Most a gyilkos anyát elérte a végzete: ma több brit lap is megírta, hogy a hírhedt Foston Hall fegyintézetben, ahol életfogytig (de minimum 24 évig) tartó büntetését kezdte letölteni, két rab elkapta egy bekamerázatlan lépcsőfordulóban.
Smith-nek nem csak megvágták az arcát, de négy percen át ütötték-rúgták, ahol érték.
Rengetegszer esett már szó Kathryn megtámadásáról, de a legtöbb ember nem mert semmit tenni, nehogy meghosszabbítsák a büntetését. Szimpátiát éppenséggel senki sem érez vele a most történtek után: a börtönőrök között van olyan, aki azt mondta, amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten
- mondta egy forrás a börtönből a Mirror nevű lapnak.A gyerekbántalmazó anyákat kikészítik a börtönben
A kisebbeket bántó, kínzó, erőszakoló vagy meggyilkoló bűnözők általában a lehető legszörnyűbb bosszúra számíthatnak a börtön falai között elítélt társaiktól.
Magyarországon sincs ez másként, Szita Bence gyilkosait például elég hamar agyba-főbe verték. az ATV témában fogant riportja szerint egy kislánnyal fajtalankodó nőt éjszaka alvás közben fogtak le és addig kínozták vécépumpával, hogy végül ki kellett venni a méhét. Volt, akihez egy külső munkahelyen odalépett egy másik rab te vagy-e a kislány gyilkosa kérdéssel, majd véresre verte az őrök félrenézése mellett, sőt van, akitől egyenesen a büntetés-végrehajtás dolgozói veszik el a megvásárolt dolgaikat, a napi ételüket pedig a többi fogvatartott veheti el. És nem ritka az sem, hogy nem hagyják aludni a gyerekgyilkost, vagy lepedőbe csavarva verik.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!