Zseniális második félidőt produkálva, szoros küzdelemben kapott ki első ligás ellenfelétől városunk NB/I B-s kézicsapata, a Swietelsky-SZKKA a Magyar Kupa második fordulójában. A végeredmény 27–31 lett.
A rajtra megtelt az egyetemi csarnok, és a szurkolók megfogadták a klub kérését: szinte minden drukker fehér felsőben buzdította a hazaiakat.
A meccs első gólját a vasiak szerezték, ám után gyorsan fordítottak a fehérváriak. Az első tíz perc után állandósult az Alba három-négygólos előnye. Füzesi Ferenc időkérése után kicsit kizökkent a játékból az NB I-es alakulat, de a félidőre már csaknem tízzel mentek a vendégek.
A második játékrészre egy sokkal harcosabb, agresszívabb, a győzelmet jobban akaró szombathelyi csapat lépett a pályára. Schneider ezúttal is ellenállhatatlanul tüzelt, Szendrei is rendre beforgatta emberét a falban, de a többiek is felnőttek a feladathoz. Kapkodtak a fehérváriak, volt, hogy hat percig nem tudták bevenni Schneck kapuját. Összeállt a védekezés, ennek köszönhetően az SZKKA-nak kétszer is sikerült saját térfeléről betalálni az ellenfél üres kapujába.
A hajrában zengett a csarnok, Csiréék feljöttek négy gólra. Az Alba időkérése után sem tudott elhúzni, így a végén maradt a különbség.
Ezen az estén a Swietelsky-SZKKA óriásit küzdött, és, ha az első félidőben kevésbé tisztelik ellenfelüket Virágék, még szorosabb is lehetett volna a végeredmény. Le a kalappal a lányok előtt, akiket a lefújást követően úgy ünnepelt a közönség, mintha a szombathelyiek léphettek volna a következő körbe - tudósított az SZKKA hivatalos honlapja.
Folytatás szombaton Mohácson, az NB/I B-ben.
Swietelsky-SZKKA – Alba Fehérvár KC 27–31 (9-17)
Swietelsky-SZKKA: Pálinkás Viktória, Schneck Réka, Jurik Petra (kapusok) Csire Fanni 2, Ivanics Dóra 3, Takács Krisztina 1, Takács Bianka 2, Schneider Éva 11, Horváth Petra 2, Schmid Eszter 2, Szendrei Barbara 3, Csépke Dominika 1, Bozzai Zsófia, Virág Noémi, Mayer Maja, Cser Dóra.