Két és fél évig nem vezethet a Hende Csabával karambolozó ralis

Ítéletet hirdetett a bíróság a volt miniszter 2013-as balesete után indult eljárásban.

Két és fél évre eltiltotta a bíróság azt a raliversenyzőt, aki tavalyelőtt szeptemberben ütközött a Hende Csaba honvédelmi minisztert szállító autóval Nagylóc és Zsunypuszta között. A vétkes sofőrt 900 ezer forintra meg is bírságolták, és ki kell fizetnie 369 514 forint bírósági költséget is.

A baleset Péntek délelőtt elhagyta a kórházat Hende (frissítve) 2013. September 19. 19:03 a két falu közti szerpentines szakaszon történt. Az útszakaszt egy raliversenyző-páros engedély nélkül le akarta zárni. A minisztert szállító honvédségi autó megkülönböztető jelzést használva kerülte ki a lezárást jelző embert, majd a szerpentinen ütközött a raliautóval.

A minisztert vállcsonttöréssel szállították kórházba, a raliversenyző is megsérült.

A miniszter kocsiját elszállítják a helyszínről
MTI Fotó: Komka Péter

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Aktuál