Szétkapták a kommentelők a betegek szavát semmibe vevő Hende Csabát

Míg ő örömmel lakájmédiázott, az emberek meghökkentek a cinizmusán.

Nem kis kiborulást okozott, hogy Hende Csaba nemrég közölte: az elmúlt időben napvilágra került, műhibagyanús vagy gondatlanság miatt megsérült betegekről szóló cikkek csupán politikai támadások.

Mondta ezt annak ellenére, hogy a szóban forgó betegek névvel, sőt, az egyikük videón is vállalta, hogy elmondja, hogyan égett szét a lába a szombathelyi Markusovszky kórházban. A korábban távcsőkezelési szakértelmével is elhíresült egykori honvédelmi miniszter szavai úgy hatottak, mintha tíz gallon olajat locsoltak volna egy égő erdőre.

Nyugat.hu

Nyilván senki sem szereti, ha kétségbe vonják a saját tapasztalását, ez hamar kibukott a Facebookon és a cikkünk alatti kommentmezőben is. Főleg, amikor a hazugságairól elhíresült kormánypárt képviselője hazugozik.

Kicsit másképpen:

Töprengés a füllentés szintjeiről:

Volt, aki továbbgondolta a logikát egy másik, szintén sokakat foglalkoztató témára hangolva:

Szerencsére akadt, akit nem hagyott el a humorérzéke:

És persze, ahogy az várható volt, tovább sorakoztak a rossz személyes emlékek.

Nekünk pedig azt már meg sem kell tennünk, mert az eredeti cikkünk alatt mások már megtették helyettünk, hogy felhívták a figyelmet a történések egy másik fontos vetületére:

"Nekem az a véleményem, nyilatkozom az ellenzéki sajtónak is, ha nem érek rá röviden és tömören, embernek nézem őket is, nem lépek le! Sőt, hogy folytassam, akkor van sajtószabadság, ha az ellenzéki sajtót is meghívom mindenhova! Miért lett ez divat, ha a másiknak nem egyezik a véleménye, az hazudik és nem is ember?"

Végül annyit azért hadd tegyünk hozzá mi is: természetesen nem akarunk elmenni a tény mellett, hogy mindeközben mennyi gyógyult ember hagyja el a Markusovszky kórházat, és mennyi lelkiismeretes orvos és ápoló teper mindennap, hogy az emberek legyőzhessék az egészségügyi problémáikat. Ez azonban nem ment fel egyetlen hibázó orvost sem, és nem menti fel az elavult eszközöket sem, és, ahogy szintén egy másik kommentelő megjegyezte, azt sem, ha egy politikus szerint amúgy minden rendben van az országban.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Kapcsolódó cikkeink

Hazugság a szombathelyi kórházra panaszkodó betegek-ügye, állítja Hende Csaba

A parlamenti képviselő szerint a napokban előkerült Markusovszky-s történeteket csupán a baloldali sajtó találta ki, hogy lejárassa a kórházat. A kórházigazgató díjátadásra sietett, ezért nem volt ideje nyilatkozni.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet