Végtelen mennyiségű jogász, közgazdász, pedagógus - írja a Telex a május 9-én megalakult Országgyűlés képviselőinek végzettségéről. A sok jogász korábban is jellemezte a parlamentet, sőt, a Fidesz legutóbbi kormányát nyugodtan lehetett volna jogászkormánynak is nevezni.
Az új Országgyűlésben a többségnek diplomája van, sokaknak több is, de vannak, akiknek érettségi a legmagasabb végzettségük, van például órásmester és sörgyártó is köztük. Jellemző az is, hogy a többség beszél idegen nyelveket, a legtöbben, 160-an természetesen az angolt, 72-en németül, 16 képviselő franciául beszél. A 199-ből 25 olyan képviselő van, akik nem beszélnek idegen nyelvet.
A Telex ranglistát is felállított a diplomák számát tekintve. Az első helyen Rák Richárd (Tisza Párt), az Országgyűlés alelnöke áll nyolc diplomával, többek között jogász, közgazdász, a jog-, természet- és technológiai tudományok doktora, a kormányzás- és vezetéstudományok mestere.
Az ezüstérem Rápli Róbertet, Vas megye 1-es választókerületének képviselőjét illeti meg. Rápli ének-zene és történelem szakos általános iskolai tanár, okleveles történelemtanár, szakvizsgázott pedagógus és közoktatási vezető, okleveles ember- és társadalom műveltségterületi tanár, köznevelési mestervezető és munkahelyi mentálhigiénés szakember.
Hat diplomája van Simicskó Istvánnak (KDNP). Öt diplomát három képviselő is fel tud mutatni: fideszes Bencsik János (Fidesz), Latorcai Csaba (KDNP) és a külügyminiszter Orbán Anita (Tisza Párt) is.
Magyar Péter kormányát korábban már bemutattuk Ők vezetik az országot 2030 tavaszáig - A Tisza-kormány minisztereinek névsora - Frissítve May 06. 11:03 , ezt a kabinetet is lehetne jogászkormánynak hívni.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!