Orbán Viktor azt mondta az állami rádióban adott szokásos pénteki interjújában, hogy az inflációt az is fokozta, hogy az ukránok a korábbi tarifa három és félszeresét kérik az olajvezeték használatért.
Az RTL Híradónak Pletser Tamás az Erste Befektetési Zrt. elemzője viszont azt mondta, emiatt legfeljebb öt-tíz forinttal emelkedhettek volna literenként az üzemanyagárak.
Az RTL Híradó arra is emlékeztetett, hogy a kutaknál kifizetett pénz nagyjából fele az államkasszában landol jövedéki adó formájában.
Grád Ottó, a Magyar Ásványolaj Szövetség főtitkára szerint a magas árak sokkal inkább az unió legmagasabb, 27 százalékos áfa-kulcsa miatt, és a tavaly bevezetett különadók miatt vannak.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!