Hivatalos: Orosz Anna veszi át a Momentum vezetését

Azt mondja, hogy egy emberséges, igazságos és zöld Magyarországért fog dolgozni.

Ahogy arról lapunk is beszámolt, hétfőn délelőtt kiderült, hogy Orosz Anna lesz a Momentum új vezetője, Megvan, ki lesz a Momentum új vezetője 2021. October 11. 11:30 miután vasárnap este lemondott Fekete-Győr András. Lemondott Fekete-Győr András, a Momentum elnöke 2021. October 10. 22:03 Minderről Kerpel-Fronius Gábor momentumos főpolgármester-helyettes számolt be hétfőn a Facebookon, alig néhány órával Fekete-Győr András és Orosz Anna közös sajtótájékoztatója előtt.

Délután 2 órára volt ugyanis meghirdetve a sajtótájékoztató, melyen bejelentették, valóban Orosz Anna veszi át a Momentum vezetését. A leköszönő Fekete-Győr András felidézte, hogy 27 éves kora óta volt a Momentum elnöke, most 32 éves, 5 és fél évig volt a párt vezetője. A vasárnapi bizalmi szavazásról azt mondta, a miniszterelnök-jelölti eredmények alapján a küldöttek úgy döntöttek, hogy rá „máshol van szükség” – de az egyelőre nem derült ki, hogy pontosan hol is.

Orosz Anna elmondta, hogy Fekete-Győr lemondása után automatikusan ő lett a párt vezetője ügyvezető elnökként. A posztot egészen addig tölti be, amíg meg nem választják az új elnököt a tisztújításnál, amire minél előbb sort szeretnének keríteni. Azt mondja, hogy egy emberséges, igazságos és zöld Magyarországért fog dolgozni, majd megismételte, hogy a párt Márki-Zay Pétert támogatja az ellenzéki előválasztás második fordulójában.

Facebook/Orosz Anna

Orosz Anna szerint a párt stratégiája alapvetően nem fog változni, Fekete-Győr szerint viszont még „érni, tapasztalni” kell, mert egy fiatal pártról van szó. Újságírói kérdésre Fekete-Győr elmondta, nem tud még arra válaszolni, hogy formális pozíciót is vállalna-e a közeljövőben, de minden erejével a Momentum sikerén fog dolgozni.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet