Hosszú Katinka hetedik aranyával és országos csúccsal zárta a rövidpályás vébét

A remekelés helyszíne a kanadai Windsor volt.

Hosszú a második legjobb, saját országos csúcsához (55.71) közeli idővel (55.82) készült a döntőre. A magyar kiválóság egy nappal korábban azt nyilatkozta, az dönthet majd, hogy mennyire tud az első 50 méteren legnagyobb riválisa, a sprintspecialistának számító Kelsi Worrellre tapadni.

Ez jól sikerült neki, hiszen szorosan az amerikai mögött volt szinte végig, azonban az utolsó forduló gyakorlatilag tökéletesen jött ki neki, és a végső métereken megnyerte a versenyt, ráadásul hatalmas, 55.12 másodperces országos csúccsal.

USA Today Sports / Rob Schumacher

Kitörhettek belőle az érzelmek

"Nagyon örülök ennek az aranyéremnek, ez talán látszott is. Az egész világbajnokságon ez volt a legkönnyebb estém, hiszen csak egy versenyem volt, így aztán a végén kitörhettek belőlem az érzelmek" - idézte a Magyar Úszó Szövetség Facebook-oldala Hosszút.

"Az előző napokon rendkívül keményen kellett koncentrálnom, hiszen több számban is úsztam, most viszont ez volt a vége, végre lehetett ünnepelni, jutott erre is idő, már nem egy újabb szám járt a fejemben. Sokat gyakoroltam az ilyen sorozatterhelést, elsősorban azt, hogy mentálisan bírjam, ez a legfontosabb. A mai úszáshoz az is kellett, hogy jól aludjak az éjszaka - az elmúlt napok után jöhetett a nyugalom, ez az egyik legfontosabb ilyenkor."

Megjegyezte, elképesztően intenzív volt számára az elmúlt hat nap, ugyanakkor csodálatos élményt jelentett számára itt versenyezni. Az utols szám előtt még így lelkendezett a Facebookon:

A háromszoros olimpiai bajnok ezzel a rövidpályás világbajnokságok történetének legjobb szereplésével zárt, ugyanis korábban még senki sem szerzett - a váltókat is beleértve - hét aranyérmet.

Hosszú pályafutása során ezzel már 69 éremnél (42 arany, 17 ezüst, 10 bronz) tart olimpiákról, világ- és Európa-bajnokságokról, egy éremre megközelítetve így a magyar örökrangsorban élen álló Cseh Lászlót, aki 70 érmet szerzett (35-18-17) ezeken az az eseményeken.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport