Hosszú Katinka majdnem világcsúcsot úszott az elődöntőben

Az úszók is megkezdték a szereplésüket, mutatjuk mi történt eddig!

Vigaszágra került a 48 kilogrammos Csernoviczki Éva, miután kikapott a cselgáncstorna negyeddöntőjében. Az ellenfele az az argentin Paula Pareto volt, aki ellen 2/2 volt a mérlege, de most egy vazaarival alulmaradt.

A 29 éves dzsúdós a vigaszágon a kazah Otgontsetseg Galbadrakhhal ellen lépett tatamira, annak ellenére, hogy korábbi mérkőzésén lesérült a lába. A kazah dzsúdós azonban legyőzte, így Csernoviczki 7. lett.

Gyurta Gergely 11., Verrasztó Dávid a 12. lett a 400 méter vegyes előfutamában, így egyikük sem jutott be a döntőbe.

Nem jutott a nyolcas döntőbe a szám rövidpályás világbajnoka Bernek Péter, sem pedig Kis Gergő. Előbbi a 21., utóbbi a 38. lett a 400 méter gyorsúszás előfutamában.

Csak annyit tudok mondani, hogy sajnálom. Egyszerűen 250 méternél elfogytam, nem tudom mi lehetett az oka. Legfőképpen az edzőmet, Nagy Pétert sajnálom, ennek nem így kellett volna lennie, de holnapra összekapom magam - mondta csalódottan Bernek.

Lovas Petra bejutott a legjobb 48 közé, az egyéni azstalitenisz-torna első fordulójában az egyiptomi Nadeen El-Dawlaltyt verte meg 4-0-ra. Lovas jelenleg a 90. a világranglistán, legközelebb a 37. észak-koreai Ri Mjong Szunnal csap össze.

női egyes, 1. forduló (a 48 közé jutásért):

Lovas Petra - Nadeen El-Dawlalty (egyiptomi) 4-0 (6, 9, 7, 7)

Lovas Petrára jóval nehezebb ellenfél vár
MTI/Illyés Tibor

42. helyen végzett férfi légpisztolyban Tátrai Miklós. A zalaegerszegi újonc a 60 lövéses alapversenyt 567 körrel zárta, így 13 körre volt a döntőtől.

Tátrai legközelebb szerdán lesz érdekelt, akkor szabadpisztolyban versenyez majd.

Hosszú Katinka majdnem világcsúccsal, de a legjobb idővel jutott be a 400 méter vegyes döntőjébe. 4:25.58-as ideje így is országos- és Európa csúcs, csak 15 századdal maradt el a kínai Je Si-ven londoni csúcsától.

Érthető volt a mosoly, Katinka első helyen jutott tovább
MTI/Kovács Tamás

Ugyanebben a számban Jakabos Zsuzsanna a 13. lett az előfutamokban, így nem jutott döntőbe.

Szász Emese bejutott a negyeddöntőbe, miután 15-4-re megverte Szato Nozomit.

Egyelőre egész jónak tűnik az utam, eddig teljesen zökkenőmentes volt. Elég jól megy a vívás, de még két kemény mérkőzés van hátra. Éremért jöttem, éremmel szeretnék távozni

- összegezett mosolyogva.

Következő ellenfele a francia Lauren Rembi lesz 21.30-kor. A másik ágon a kínai Szun Ji-ven és a tavaly, illetve tavalyelőtt is világbajnok olasz Rosella Fiamingo mérkőzik a döntőért.

Eredmények:

a 32 között:

Szász Emese-Julija Beljajeva (észt) 15-11

a 16 között:

Szász-Kang Joung Mi (dél-koreai) 15-11

negyeddöntő:

Szász-Szato Nozomi (japán) 15-4

Szász Emese megállíthatatlannak tűnik
MTI/Czeglédi Zsolt

Szétúszásban kellett volna részt vennie a 200 méteren címvédő Gyurta Dánielnek. A 100 métermell előfutamában holtversenyben a 16. lett 1.00.26-os idővel, ezért kellett volna megküzdenie az új-zélandi Glenn Snydersszel, Gyurta azonban visszalépett, hogy a 200 méterre tudjon koncentrálni.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport