Úgy látszik, nem lőtte el minden puskaporát az U23-as tamperei Európa-bajnokságon Hudi Ákos, aki ma Budapesten a senior OB meghívásos versenyében állt dobókörbe. Hudi végig kiegyensúlyozottan versenyzett, legnagyobb dobása pedig 76 méter, 93 centiméternél ért földet.
Ez a hatalmas egyéni csúcs egyben azt is jelenti, hogy teljesítette a moszkvai felnőtt világbajnoksághoz szükséges B szintet. A szabályok értelmében a Magyar Atlétikai Szövetség az A szintes Pars mellett kivihet egy B szintet teljesítő sportolót is.
- Az elmúlt hét edzésteljesítményei már sejtetni engedték, hogy össze kell jönnie egy nagy dobásnak. Ez most sikerült is, sokat dolgoztam érte, nagyon szerettem volna B szintet dobni. Hétvégén országos bajnokság, ahol szintén szeretnék jól dobni, aztán reményeim szerint augusztus 10-én ott lehetek Moszkvában a világbajnokságon is - mondta Hudi a verseny után.