Nem lesz hulladékégető Szentgotthárdnál

Az osztrák beruházó jogutódja bejelentette, hogy a cég lemondott a tervről. Hét évig küzdöttek ellene a gotthárdiak.

Bő hét évig küzdöttek a szentgotthárdiak és az őket segítő természetvédő szervezetek a várostól alig párszáz méterre tervezett hulladékégető Nem lesz hulladékégető Heiligenkreuzban 2012. May 23. 14:39 ellen. Csatasorba álltak a politikusok is, igaz, eltérő vérmérséklettel. A küzdelem élén a Pronas környezetvédelmi szervezet állt, akik demonstrációkkal, jogi lépésekkel, a nyilvánosság erejével igyekeztek megakadályozni a tervet.

Az előzmények

Osztrák oldalon is sokan tiltakoztak a terv ellen, meg is alakult a Bigas környezetvédelmi szervezet, amely a beruházó Begas nevét ferdítette el- A Bigas és a Pronas az utóbbi években közös akciókat is végrehajtott, és közösen léptek fel a nemzetközi jog erejével is.

Két évvel ezelőtt ágyúval igyekeztek elijeszteni a hulladégetőt a tiltakozók
Tánczos Mihály

A létesítmény ugyanis hatalmas mennyiségű hulladékot égetett volna el, az uralkodó széljárás pedig Szentgotthárd és a védett Őrség felé vitte volna az égésterméket. Az is világos volt, hogy a hulladékot Ausztria egyéb területeiről szállították volna az égetőműbe, így megnövekedett vasúti és közúti forgalomra is számítani lehetett volna.

A kisvárosban szinte pánikhangulat alakult ki az egészségre ártalmas anyagok miatt, az önkormányzat a turisztikára alapozó gazdasági programját is féltette. Szentgotthárdon még az ingatlanárak is csökkentek, mivel szinte a nullára csökkent az ingatlanpiac mozgása, magyarul még áron alul is képtelenség volt vevőt találni az ingatlanokra.

Inkább szélenergia

A Pronas mai közleménye szerint azonban a Begas jogutódjának, az Energie Burgenlandnak az elnökségi szóvivője, Michael Gerbavsits az ORF Burgenlandnak adott interjújában bejelentette, hogy a cég lemond a hulladékégető megvalósításáról. Ezt azzal indokolta, hogy az utóbbi években kialakult gazdasági környezet miatt a beruházást nem tartják rentábilisnak, és egyébként sem illik bele a cég üzleti stratégiájába. És hogy a jövőben a szélenergia hasznosítására koncentrálnak.

A Pronas hatalmas sikernek értékeli a legújabb fejleményeket, a végén kijelentik: Dávid legyőzte Góliátot.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Kapcsolódó cikkeink

Nem lesz hulladékégető Heiligenkreuzban

Az osztrák közigazgatási bíróság hatályon kívül helyezte a Szentgotthárd közelébe tervezett hulladékégető engedélyét.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet