Huszat vert az Alba az Egis Körmendre

Már nem a körmendiek kezében az Europe Cup továbbjutás sorsa.

A továbbjutást már előző fordulóban kiharcoló Alba Fehérvár a továbblépésért küzdő Egis Körmendet fogadta a FIBA Europe Cup második csoportkörének utolsó játéknapján. A találkozó első kosarát Keller Ákos dobta a triplavonalon túlról. A vendégcsapat nem kezdett túl jól, nem tudott kosarat dobni, így négy perc játék után 8-0-s állásnál Potocnik időt is kért. Az első pontok ugyan összejöttek a körmendieknek, de pillanatok alatt tíz fölé nőtt a különbség (13-2). A Körmend aztán megrázta magát, és csinált egy 10-0-s rohanást, az első negyed végén pedig 19-16-ot mutatott az eredményjelző.

A második etapot a vendégek kezdték jobban, Ferencz hármasával előbb egyenlítettek, majd Németh Á. trojkájával a vezetést is átvették (22-25). Újabb fordulat következett: Kovács sikeres büntetői és Keller Iván triplája után ismét a vasiak trénere kért időt (29-25). A folytatásban lépésről-lépésről növelte előnyét az Alba, amihez a Körmend eladott labdái és Davis technikaija is kellett. Simspon "windmill" zsákolása után nyolccal mentek a hazaiak, de a nagyszünetre végül 45-39-es állással vonultak a csapatok.

Csorvásin aztán nem múlott, 16 pontot termelt
fiba.com

A harmadik negyedben újra visszaállt a tízpontos Alba-vezetés (55-45), 60-47-nél pedig máris jött Potocnik időkérése. Hiába, két perccel a játékrész vége előtt már 16 egység volt a hazaiak előnye (65-49). Megindult a kosárgyártás, a zárófelvonást 72-57-ről várhatták a mérkőző felek.

A körmendi dobások rendre kimaradtak, az Alba pedig lerohanta a vendégeket: Pointer és Filipovity zsákolása után már majdnem 20 ponttal vezetett a Dzunics-legénység, 78-60-nál ismét Potocnik rendelte magához övéit. A folytatásban a húszpontos különbséget is átlépte az Alba, és innen már nem volt visszaút a vendégek számára. A 88-68-as végeredmény után eldőlt, hogy a litván Nevezisnek szerdán nyernie kell a török Demir Insaat vendégeként, hogy az Alba mellett az Egis Körmend is továbbjusson a csoportból.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport