Huszonkét év után távozik az Arsenal alapembere

Sőt, ez olyan, mintha maga az Arsenal búcsúzna az Arsenaltól.

Közleményben jelentette be az Arsenal, hogy távozik a klubtól Arsene Wenger. A vezetőedző, vagy külföldi divatos szóval élve menedzser 1996 óta irányított az ágyúsokat.

Arsene Wenger 2009-ben járt a Rohonci úton
Lovagi Milán

Wenger a döntését azzal magyarázta, hogy elérkezettnek érezte az időt, hogy átadja a stafétát. Így a szezon végével nyugdíjba megy.

Wenger és az Arsenal két ízben is járt Szombathelyen. Először 2008-ban, majd 2009-ben játszottak gálameccset a Haladással: előbb 1–1-re végeztek, majd 5–0-ra gáláztak az ágyúsok.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport