Így vertek át, és ezért nem tudtam szabályosan parkolni a szombathelyi vasútállomás melletti parkolóban

Azóta javította m a hibáját a SZOVA, ennyit sikerült elérnem.

Van az úgy, hogy az embernek Budapestre kell utaznia, ahonnan csak az utolsó Intercityvel tud hazajönni. Ami este 11 órakor, jó esetben 11 óra előtt ér be Szombathelyre.

Így történt velem is a hét elején, és igaz, hogy nem lakom túl messze, talán másfél kilométerre a vasútállomástól, de késő este jobban esik, ha ennyit sem kell gyalogolni és gyorsan hazaérek.

Szova parkoló a vasútnál
A magánparkoló bejárata
Mészáros D. Zsolt

A Vasút utcában, a Semmelweis utca felőli részen van a SZOVA magánparkolója, ami tulajdonképpen egy udvar, körbe épületekkel, de olyan 30 autó elfér. Itt is kell fizetni, de csak óránként száz forintot, ha egész napra ott hagyom a kocsit, akkor is kijön egy ezresből, mert csak reggel nyolc és este hat között kell fizetni.

Szova parkoló a vasútnál
Régi az automata
Mészáros D. Zsolt

Parkoltam már itt többször is, de akkor felkészülve, pénzérmékkel felszerelkezve érkeztem, nem is volt semmi gond. Most viszont nem volt időm pénzt váltani, amúgy sem nagyon használok készpénzt, sokszor napokig nincs is nálam a pénztárcám.

Szova parkoló a vasútnál
A tájékoztató sem olvasható igazán
Mészáros D. Zsolt

Azért biztos ami biztos alapon megnéztem a SZOVA parkolási oldalát, ahol a magánparkolókról írnak. A cégnek van két ilyen parkolója a Kőszegi utcában, és az, amire kíváncsi voltam, a Vasút utcában. És egy képen azt írták a magánparkolók előnyei között, hogy az automaták papírpénzt és PayPass-os bankkártyát is elfogadnak.

Szova parkoló a vasútnál
Csak a pénzérme játszik
Mészáros D. Zsolt

Megnyugodtam, hiszen bankkártya (telefonba applikálva) mindig van nálam, de vittem a pénztárcát is, benne pár ezer forint papírpénzben. A vonat indulása előtt 20 perccel oda is értem, megörültem, mert volt parkolóhely. De örömöm nem tartott sokáig, az automatán nem volt PayPass, volt egy kártyanyílás, de onnan kidobta a plasztikkártyámat. És nem találtam nyílást a papírpénznek sem.

Szova parkoló a vasútnál
Ez a nyílás nem a bankkártyának van
Mészáros D. Zsolt

Gyors kalkuláció után beültem a kocsiba és rohamtempóban kezdtem el parkolóhelyet keresni a vasút utca északi részén. Szerencsém volt, mert találtam egy fél helyet, igaz, már az utca végén, és némileg belelógva egy kapunyílásba. De nem volt több időm, és futva, de elértem az IC-t. Este a kocsi is rendben volt, így végül jól végződött a dolog.

Szova parkoló a vasútnál
Pedig itt jó helye van a kocsinak
Mészáros D. Zsolt

Másnap azért jeleztem a SZOVA-nak, hogy mi történt, és láss csodát, elismerték, hogy valóban félreérthető volt a tájékoztatás. Javították is, most már ott a figyelmeztetés, hogy a Vasút utca automatában nem lehet bankkártyával és papírpénzzel fizetni. Mondjuk szólhattak volna előbb is, de így figyelmeztethetem olvasóinkat:

A szombathelyi Vasút utca magánparkolóban csak pénzérmével lehet fizetni!


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Vélemény