Ikszelt a három szombathelyivel felálló U15-ös válogatott

Szabó Dániel és Bolla Gergő kezdőként végig játszott, Vargovics Tamás pedig csereként állt be a szlovákok ellen.

A 2000-es születésű játékosokból álló magyar U15-ös labdarúgó válogatott első nemzetközi mérkőzését játszotta le kedden. A Belvon Attila vezette gárda Poprádon lépett pályára a szlovákok hasonló korú futballistákból álló válogatottja ellen. A két csapat 2-2-es döntetlenre végzett. Az Illés Béla Football Akadémia játékosai közül Szabó Dániel és Bolla Gergő kezdőként végigjátszott az összecsapást, Vargovics Tamás pedig csereként állt be a 41. percben.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport