Szép volt srácok! Az Illés Akadémisták segítenek a leukémiás debreceni focistának

Gyógyulj meg, Áron! – üzenik a szombathelyiek.

Az Illés Akadémia-Haladás U14-es labdarúgócsapata gyűjtést szervezett a leukémiával küzdő, az előző szezonban a Debreceni Labdarúgó Akadémia U13-as gárdáját erősítő játékos, Vietorisz Áron részére – írja dvsc.hu

A szombathelyiek szombaton játszottak a DLA korosztályos együttese ellen Debrecenben és elvitték a pénzt, ami összegyűjtöttek. Készítettek egy bekeretezett csapatképet is

Gyógyulj meg Áron!

felirattal, amit még a mérkőzés előtt átadták, hogy azt majd továbbítsák a családnak.

Az Illés Akadámisták a bíztató plakáttal
dvsc.hu

A Debreceni Labdarúgó Akadémia valamennyi dolgozója és a játékosok a Vietorisz-család nevében is köszönetüket fejezték ki az Illés Akadémia fiatal játékosainak.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport