Tíz százalék közelébe ért az infláció, és még nincs vége

Az élelmiszerárak az égbe törnek.

Áprilisban 9,5 százalékkal nőttek a fogyasztói árak az egy évvel korábbihoz képest – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden. Egy hónap alatt átlagosan 1,6 százalékkal nőttek a fogyasztói árak.

A legnagyobb mértékben az élelmiszerek ára emelkedett, átlagosan 15,6 százalékkal. De például a margarin 38, a kenyér és a baromfihús 29,5 százalékkal kerül többe, mit tavaly ilyenkor.

A tartós fogyasztási cikkek ára 11,1, a szolgáltatások díja 6,3 százalékkal nőtt egy év alatt. A dohányáruk ára 3,9 százalékkal volt magasabb az egy évvel korábbinál, míg márciusban 7,7 százalékos volt az emelkedés.

Az előző havihoz mérve az élelmiszerek 3,4 százalékkal drágultak, a ruházkodási cikkek ára 2,7, a tartós fogyasztási cikkeké 1,7 százalékkal nőtt. A szolgáltatásokért 0,7 százalékkal kellett többet fizetni.

(MTI)

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Gazdaság