Aradszki Andrást több mint két hete kórházban ápolják.
Aradszki András országgyűlési képviselő, a KDNP frakcióvezető-helyettese koronavírus-fertőzés miatt továbbra is intenzív kórházi kezelés alatt áll – közölte a Kereszténydemokrata Néppárt.
Aradszki András
Soós Lajos / MTI
A 64 éves politikusról, akit az érdi egyéni választókerületben választottak képviselővé, november 20-án, vagyis két és fél hete közölte pártja, hogy kórházi ellátásra szorul - írja a 24.hu.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!