Előző nap még úgy volt, kislányával a Balatonra utazik, a vörös riasztás azonban otthon marasztalta. Míg az iseumi repertoárról, a közelgő musical bemutatóról diskurálunk, az ötéves kislánya Emma édesen csacsog, és tévézik. Ahogy apukája meséli, tiszta nő, minden csajos programot letöltet vele, és ha nem rá figyel, rögtön megkapja: apa, összetörted a szívemet:)
Először rendezel az Iseumi Játékokon, egy imádni való romantikus darabra, az „Édeskettes hármasban”-ra készültök. Hogy álltok a próbákkal?
Június 22-én Szabó P. Szilveszterrel és Trokán Annával elkezdtük a próbafolyamatot. Rendezői oldalról persze jóval előbb nekiláttam a szervezésnek, március óta dolgozom rajta, azóta része az életemnek ez a Neil Simon darab. Július 1-jével befejeztük a színészekkel a rendelkező próbákat, elkészült a „ház” tervrajza, megástuk az alapokat, most jöhetnek a falak.
Mikor jöttök Szombathelyre, vagy jórészt inkább Budapesten próbáltok?
Inkább Pesten, hiszen színészkollégáim és jómagam is itt élünk és dolgozunk. Egy kétszemélyes darabról van szó, nem egy 50-60 fős stábot megmozgató produkcióról, tényleg praktikusabb megoldás ez így, hiszen nem kell hetekre Szombathelyen szállást foglalni.
De visszatérve magára a próbafolyamatra, a héten a színészek a koreográfussal, Kováts Gergely Csanáddal még felteszik a táncokat, begyakorolják a már kitalált mozgásokat. Jövő héten már emlékezőpróbákat tartunk. A munka Szombathelyen július 24-én veszi kezdetét, reményeink szerint 27-étől már a színpadon tudunk próbálni, és még három napunk lesz arra, hogy a színészekkel és a táncosokkal, a zenészekkel, a zenei rendezővel, Zádori Lászlóval és a technikával együtt összerázzuk véglegesre az előadást, hogy aztán július 31-én méltó bemutatóval tudjunk előrukkolni.
Először Mérei kereste meg azzal, hogy rendezze meg a Nyomorultakat
A Madách Színházban, Szirtes Tamás rendezésében évekig játszottad a férfi főszerepet. Ott óriási sikerrel futott. Hogy esett épp erre a vidéken kevésbé ismert musicalre a választás?
A történethez hozzátartozik, hogy az előző évben még Mérei Tamás keresett meg azzal, hogy jövő nyáron rendezzem meg a Nyomorultakat. Megtisztelőnek éreztem a felkérést, csakhogy épp előtte egy órával hívtak a Madách Színházból, hogy játsszam el Jean Valjeant-t. Eléggé vicces volt, hogy egy órán belül, rendezőként és főszereplőként is ugyanahhoz a musicalhez invitáltak. Mivel tudtam, hogy a Madách a szegedi szabadtérre is leviszi az előadását, ismerem a színház mechanizmusát, így lehetetlennek tartottam, hogy a Nyomorultak hazai bemutatási jogait a Madách Színház ne vette volna már meg. És igazam lett, az elkövetkezendő egy-két évben nem lehet játszani. Így jött az ötlet, legyen a Hair, rendezzem meg azt.
Közben idén januárban beütött a krach, napvilágra kerültek azok az anyagi problémák, amelyek miatt az akkori igazgatót, Mérei Tamást végül menesztették. Világos lett az is, hogy idén a nyári szabadtéri játékok jóval kisebb költségvetésből gazdálkodhat, hogy ennyi pénzből felelősen egy olyan musicalt, mint a Hair, képtelenség színpadra állítani. Annak pedig, hogy fapados verzióban feltegyük, semmi értelme.
Másrészt nem attól lesz minőségi egy produkció, hogy mekkora tömegeket vonultat fel, mert két színésszel is létre lehet hozni parádés előadást. És nem feltétlenül kell, hogy az legyen az elsődleges cél, hogy csak olyan produkciókat vigyünk színre, amelynek a slágereit mindenki ismeri, és amit a néző bármikor és bárhol megkaphat. Épp ezért az volt a javaslatom, hogy nézzünk egy olyan darabot, amit jóval kisebb költségvetésből, kisebb stábbal, viszont ugyanolyan minőségben létre lehet hozni. Akkor adtam kétféle ötletet is a mostani új igazgatónak, Kiss Barnának, aztán végül erre a darabra esett a választás. Nagy kérdés, mennyire lehet ezt a modern és vicces vígjátékot az iseumi szentély környezetébe beilleszteni.
A darab legizgalmasabb kérdése az az örök emberi dilemma, hogyan alakul, megy félre és forgácsolódik szét egy férfi és egy nő kapcsolata. Minden jelenete és párbeszéde ismerős, aki élt már 25-30 évet, annak egy nagy rácsodálkozás lesz, mintha az ő életéből kopírozták volna a jeleneteket. Egyrészt a darab szerzőjének, Neil Simonnak, másrészt a zseniális fordítónak, Galambos Attilának köszönhető, hogy a párbeszédek és a szituációk ennyire autentikusnak tűnnek. Döbbenetes szembesülni azzal, hogy minden jelent valamiképpen megtörtént már a mi privát életünkben is.
A színháznak ez az egyik lényege, hogy a két színész játéka elvigye a néző fókuszát arról, hogy különben mögötte ott áll egy iseumi szentély, hogy ez most egy másodlagos történet. Tény és való, hogy egy kétszemélyes darabban nem a legjobb megoldás, hogy ott vagyunk egy hatalmas színpadon, nagy térben és lelátók előtt, de azt gondolom, egy olyan koncepciót és látványt sikerült a darab mögé tennünk, amiből egy maximálisan élvezhető, újszerű dolog fog kisülni. Ki fog derülni, hogy két ember története, ha az valódi és megélt, képes lekötni ugyanúgy a figyelmet, mint egy 50-100 fős stábot megmozgató nagy produkció. Nem kellenek ahhoz tűznyelő táncosok és megashow, hogy valami élményt nyújtson, pláne minőségit.
Mesélnél a színészekről? Hogyan találtál rájuk?
Két olyan színészt találtam meg, és mondott a felkérésre igent, akik mindenféleképpen azt a színészi és emberi minőséget képesek és hivatottak emelni, ami eddig az Iseumi Szabadtéri Játékokra jellemző volt. Hadd hágjam át a konvencionális szabályokat, és kezdjem a férfi főszereplővel, Szabó P Szilveszter barátommal. Jászai Mari-díjas színész, ’92-ben ismertem meg, együtt jártunk a Gór-Nagy Mária Színitanodába, és mindjárt jó barátságba keveredtünk.
Ő aztán felvételizett a színművészetire, és musical szakon végzett, majd elindult operettszínház-béli karrierje. 16 éve dolgozik az operettes társulatban, benne van abban a hármasban, akik az operettszínház meghatározó vezető színészei. Akik az Operettszínházba járnak, tudják, megkerülhetetlen név. Trokán Annát gyerekkorától ismerem, Nórával Emberek rajongók is voltak, dolgoztam a szüleikkel is. Ő is musical szakon végzett, aztán két éve lekerült Veszprémbe, ahol mindent játszott, prózai szerepektől a zenés darabokig.
Érdekes próbatétel lesz ezen a kétszemélyes darabon túl a többi bemutató is az Iseumi Szabadtéri Játékok életében.
Ha megnézzük a mostani palettát, amelynek kidolgozásában, legalábbis ötletek szintjén, magam is részt vettem, akkor abszolút újdonságokat találunk, szakmailag izgalmas és színvonalas programsorozatot sikerült összeállítani.
Kuriózumnak számít majd a táncszínházi este, az ExperiDance Production táncosai és a 100 Tagú Cigányzenekar szólistáinak közös előadása, Román Sándor rendezése, a „Fergeteges - A királyné, a gróf és a cigánylány” valóban világszínvonalú show, amelyet még nem láthatott a szombathelyi közönség. Ilyen még tényleg nem volt.
Vagy ott lesz a premier-előadás, az Operagála, ilyet sem láttunk még az Iseum színpadán! Az est szervezője és házigazdája, a Savaria Szimfonikus Zenekar is kint áll majd a nagyszínpadon. Talán ilyen utoljára a Vásáry Tamás esten volt. A zenekart és a zenészeket a Kossuth-díjas Medveczky Ádám, a Magyar Állami Operaház egykori zeneigazgatója, az Operaház rendszeresen visszahívott vendégkarmestere vezényli. Ő állítja össze a műsort is.
A repertoárban a zeneirodalom sláger-duettjeire, áriákra, klasszikus nyár esti operaslágerekre számíthatunk. A Varázsfuvola-nyitány kihagyhatatlan , ahogy Puccini és Verdi egy-egy fantasztikus melódiája is. A magyar operaéletből még négy kiváló énekest hívtak, Miksch Adriennt, Nánási Helgát és László Boldizsárt, és Hajas Zsoltot. Valamint fellép még a szombathelyi születésű ifjú énekes tehetség, Foki Dániel is, aki a „Virtuózok” című tévéműsorban már országos hírnevet szerzett magának.
Nagy dolog, hogy a fesztivál képes volt tetszhalott állapotából feltápászkodni
Tény, hogy az idei műsorterv összeállításába erősen beleszólt az anyagi kényszer is, idén elég nagy hendikeppel, igazgatóváltással és költségvetési megszorításokkal indult a szervezés.
Azt gondolom, már az is nagy dolog, hogy a fesztivál képes volt tetszhalott állapotából, amibe január végén az igazgatóváltás miatt került, feltápászkodni, és egy ilyen színvonalas produkciósorozattal előállni.
Csak remélni tudjuk, hogy a közönség, akik az elmúlt három évben megszerették az Iseumi Szabadtéri Játékokat, bízni fognak abban a szakmai minőségben, amit mi az elmúlt három évben letettünk. Azt is látom, hogy Kiss Barna igazgató nem csak a múlt, hanem a jövő érdekében is felelősen bánik az anyagiakkal, kényesen figyel arra, hogy ne legyenek olyan szintű elszállások, amiket aztán nem lehet reálisan teljesíteni.
Ezért is kérjük a közönséget, akik szeretik a kultúrát, hogy próbáljanak az idei programsorozat mellé állni, hiszen az Iseumi Játékok rendezvénysorozata elképesztő sebeket kapott. De ennek ellenére sok ember hihetetlen energiákkal, munkát és tudása legjavát beleadva próbál ebben a lehetetlennek tűnő helyzetben is csodaszép várat építeni.
Kiemelném viszont, hogy az Iseumi Szabadtéri Játékok történetében először dolgoznak különböző jegyárakkal. Eddig az volt a koncepció, hogy az összes előadást ugyanazért az árért értékesítették. Viszont úgy gondoljuk, nem lehet elkérni egy kevés szereplős darabért, vagy egy könnyűzenei koncertét ugyanannyit, mint egy sokszereplős megaprodukcióért, ezért differenciáltak. Az olcsóbb jegyárak azonban nem a minőség romlását jelentik, csak azt jelzik, hogy fele akkora költségvetésből gazdálkodó produkcióért nem lenne méltányos ugyanannyit elkérni, szerintem ez így etikus.
Azonnal beleszeretett Szombathelybe
Személy szerint miért lett fontos neked ez a vidéki rendezvénysorozat? Hiszen a nyárban a szegedi szabadtéren a Nyomorultakban főszerep vár, önálló zenés ested műsoron van a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon.
Aki engem egy kicsit is ismer, az tudja, hogy művészemberként kreatív agy is vagyok. Szeretek gondolkodni, foglalkozni, törődni dolgokkal.
Amikor három évvel ezelőtt először Szombathelyre hívtak, akkoriban kerültem vissza a pályára. 2009-ben ugyanis önszántamból elhagytam ezt a hivatást, olyan szinten nem dolgoztam semmiben, hogy amikor Herendi Gábor filmjéhez kértek fel, hogy menjek el egy film castingjára - mert szeretnének velem forgatni, és csak megnéznék, mennyire passzolok a kiszemelt hölgypartnerhez - lemondtam azzal, hogy nem akarok ebben a szakmában dolgozni, és nem venném el mástól a lehetőséget.
Aztán az élet mégis úgy hozta, bár nem volt benne semmi kényszer, hogy visszatérjek. A szombathelyi Evita lett a második színházi produkció, előtte a Margitszigeten már egy nyúlfarnyi szerepben tűntem fel. Amikor aztán megérkeztem Szombathelyre, és megláttam az iseumi helyszínt, azonnal beleszerettem. És ezt most nem azért mondom, mert ez így szokás, és ha Békéscsabán játszanék, akkor azt hangoztatnám, hogy „I love Békéscsaba”, hanem azért, mert így éreztem. Magyarországon nekem Szombathely azon kevés helyek egyike, ahol el tudnám képzelni Budapesten kívül is az életem.
Az Evita próbafolyamata és Szombathely olyan volt nekem, mint egy szanatórium, pedig már akkor és ott megmutatkoztak az első igazi komoly gondok az Iseumi Szabadtéri Játékok körül. Ennek ellenére akkora élmény volt az nekem, olyan jól tudtam integrálódni, mintha hazaérkeztem volna. A rá következő években is óriási megváltásnak éreztem, hogy megint visszatérhetek, a fizikai fájdalom határán lennék, ha tudnám, hogy jövőre nem jöhetek. Ha nem is hívnak eztán, akkor is minden nyáron ellátogatok majd Szombathelyre, ezt tudom.
Azt korábban is tudtam, hogy édesapám (Miller Lajos Kossuth-díjas operaénekes) ebben a városban született, de csak annyit, hogy itt született, mert Sümegen, ahol akkoriban a család élt, nem volt kórház. De csak miután már lejártam ide, derült ki számomra, hogy Sümeg előtt a nagypapa Szombathelyen lakott és tanult.
A város beszippantott, ahogy bennünket itt fogadtak, a nézők, az a siker, amit itt megélhettünk, az már csak hab volt a tortán. Hozzá az a miliő, amilyen a Fő tér, és amilyen csodaszép például a Csónakázótó környéke. A kislányom is imádta, amikor tavaly velem volt. Annyi minden köt Szombathelyhez, hogy azt kell mondanom, a második otthonomként tartom számon, ott van a lelkemben és a szívemben.
Mit gondolsz, hosszútávon milyen esélyei lehetnek az Iseumi Szabadtéri Játékoknak?
Óriási lehetőségeket látok benne. Még ki kell forrnia magát, ugyanakkor meg kell maradni a realitások talaján, tudni kell azt, hogy mekkora költségvetésből mi vállalható el. Mert valljuk be őszintén, szakmai körökben az Iseumi Szabadtéri Játékok renoméja, a kifizetések késlekedése miatt, az utóbbi években jócskán megromlott. Finoman jelzem, azért lehetetlenség, hogy ez csupán egy ember felelőssége legyen, viszont az is igaz, hogy ez az állapot már tarthatatlan volt, tiszta vizet kellett önteni a pohárba. De úgy gondolom, a problémáknak kezelésével volt a legnagyobb gond, a rossz kommunikációval.
Édesapád operaénekes, a színház világa mennyire lett a sajátod már gyerekként? Jártál te is próbákat nézni, ahogy tavaly elhoztad a kislányod?
Próbákat nem nagyon láttam, de előadásokat igen, már gyerekként a nyolcvanas években egy világot járt embernek tarthattam magam, mert ahová ment édesapám, oda engem is vitt magával. Párizstól Milánóig elkísérhettem, főként Európában turnézott, de jártam Argentínában is. A szüleim viszont nagyon figyeltek arra, hogy ne hiányozzak iskolaidőben, mindig nyaranta és a szünetekben utaztunk.
Azt a zenei sokszínűséget, ami rád jellemző, valahonnan innen hozhattad. Az Iseumi Szabadtéri Játékok az önálló koncerteddel ér véget. Mit hallhatunk?
Nem tudom behatárolni magam sem, minden nagyképűség nélkül mondom, a Miller koncert az Miller koncert lesz, elindul a poppal, Máté Péteren át a rock and rollig, mindent amit szeretek próbálok saját hangomban és stílusom elénekelni. Teljes eklektika várható.
Élő zenével dolgozol?
Természetesen élőzenekaros koncert lesz, egy rockzenekar kísér, ami kiegészül egy az állami operaházban dolgozó csellistával. Fontos még kiemelnem, ugyanazt a koncertet hallgathatják meg a szombathelyiek, amivel Budapesten a Margitszigeti Szabadtéri Színpadra készülünk, nem egy lebutított, fapados verzióval jövök.
Rendezel még? Hogy tetszik ez a szerep?
Érdekel, de úgy gondolom most, én maximum egy színész-rendező lehetek, aki alapjaiban abban különbözik egy szakmai rendezőtől, hogy csak azt tudja színre vinni, ami érdekli. Amikor kiderült például, hogy a Hairt kéne megcsinálnom, akkor arra kapásból nemmel válaszoltam, mert az engem nem érdekel, nem elég forradalmi, nem tudtam ehhez a darabhoz (se a filmhez) soha közel kerülni.
Mi lenne az, ami egyszer szívesen megrendeznél?
Sok mindent felsorolhatnék, ami közel áll hozzám, de leginkább talán „A nyomorultak”. Nekem ez a darab a szívem csücske, ha egyszer ezt megrendezhetném, az életem nagy csúcspontja lenne. Ez a darab annyira én vagyok, annak a szélsőségeivel, mélységével, vakságával, a szomorúságával, igazságával, és igazságra való törekedésével együtt. A zenét, amit Schönberg írt hozzá, minden idők egyik legjobb musicaljének tartom, és bármelyik operával felveszi a versenyt.
Még búcsúzóul elmeséli , hogy a rendezés napjaiban még nem hozza le kislányát Szombathelyre, de augusztus 1-étől már vele lesz, a koncertet is végigszurkolja a papával. Utána sem rohannak vissza Budapestre, itt maradnak a környéken, Bükfürdőre is szeretné elvinni a kislányát.
A szombathelyi Iseumi Játékokról, előadásokról és jegyárakról bővebben itt informálódhat.
Facebookon is lájkolhatja az eseményt, itt.
