2011, 2012 és 2013 után ismét dobogóra állhatott Pergel László együttese.
Az NB I-es sakkbajnokság Szabó László csoportjának utolsó, 9. fordulójában, vasárnap a Makó vendége volt a Haladás VSE-Infraplan. Pergel László együttese 3,5 – 8,5 aranyban nyert, ezzel 58,5 pontot gyűjtve a harmadik helyen fejezte be a szezont.
A zöld-fehérek a legutóbbi öt kiírásból négyszer felállhattak a dobogóra.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!