Telt ház volt ma is, a hangulatra ezúttal sem lehetett panasz. Idegesen, kapkodva, sok hibával kezdtek a csapatok. Kevés pont volt eleinte, felváltva vezettek a felek. Három perc volt hátra az első negyedből, amikor megzavarodott a ZTE, egy 5-0-s futás után, 14-10-nél időt kért Bencze Tamás. Nem sikerült rendezniük a sorokat a zalaiaknak, akiknek szellőssé vált a védekezése, támadásban pedig nem találták a ritmust. Nagy szükségük volt a vendégeknek Balmazovics triplájára, ám az első negyed McKinney-Jones „lesipuskás” ziccerével zárult (22-15).
A játék képe nem változott a folytatásban, a Körmend őrizte előnyét, a ZTE pedig rohant az eredmény után. A vendégeket a triplák tartották életben. Elég volt egy-két megingás a hazai oldalon, feljöttek 29-28-ra a kékek, a negyed derekán Cizmic kért időt. Velkey büntetőivel fordított is a ZTE, de aztán megrázta magát a Körmend, felgyorsult, pontosabb lett a vasi csapat, így egy 8-0 után Bencze mester lépett egyet a zsűriasztal felé. Channels másfél perccel a vége előtt megszerezte az első körmendi triplát a meccsen, 44-36-os állással mehettek félidőre a csapatok.
Bennmaradt a ZTE az öltözőben, a Körmend viszont hatalmas önbizalommal esett neki ellenfelének. Duinker közelijével először lett meg a közte tíz, majd McKinney-Jones húzta be Dickerson passzát a levegőből a gyűrűbe. Egy perc sem telt el, Bencze Tamás máris időt kért. Feszült hangulatú volt a derbi, belassultak a csapatok a pontszerzéssel, a ZTE továbbra is szinte csak extra távoli dobásaiból élt. Dickerson ziccere után 58-41-nél, egy 14-5-ös roham után Bencze megint időt kért. Érthetően jól érezte magát a hazai publikum, teljesen szétesett a ZTE, már húsz ponttal is vezetett az MTE. 72-51-ről indult az utolsó felvonás.
Sokat elárult a meccs képéről, hogy egy labdaszerzés után Kerpel-Fronius tiszta ziccer közben lépéshibát vétett. Fejben már nem volt ott a pályán a ZTE, amely nem tudta elkerülni a méretes zakót. A végén már a pénteki meccsre is tartalékolt mindkét csapat, hogy tudjanak pihenni a kulcsemberek.
Teo Cizmic, a Körmend edzője: Megérdemelten nyertünk. Amit kértem a fiúktól, mindent megvalósítottak, úgyhogy minden dicséretet megérdemelnek. Gratulálok a csapatnak, és köszönöm a szurkolók biztatását.
Bencze Tamás, a ZTE edzője: Nagyon jól játszott a Körmend, mindenben előttünk járt ma. Ez egy kicsit meglepetés is volt nekem, nem erre készültünk. Minden húzásunkra jól reagáltak, meg kell emelnem előttük a kalapomat. Ennyivel jobbak voltak ma, reális volt ez a különbség, de nem szabad ebből messzemenő következetést levonni, a végén próbáltuk pihentetni egy-két kulcsemberünket. Köszönöm annak a két-három játékosomnak, akik saját felelősségükre sérülten is vállalták a játékot.