Ismét téma volt a parlamentben a szombathelyi Falco-gyár

Schmuck Erzsébet kérdésre, Fazekas miniszter azt mondta, szeptember 22-én új környezethasználati engedélyt kapott a gyár. Aminek így most egy csomó új szabályt kell betartania.

A parlament mai, plenáris ülésén kérdést fogalmazott meg az LMP frakció vezetője, Schmuck Erzsébet, a szombathelyi Falco gyár ügyében. Ahogy azt a politikus elmondta, az egészséges környezethez való jog mindenkit megillet, így azt a közel 13 ezer lakost is, akik évek óta szenvednek a Falco-gyár zajától és légszennyezésétől.

Falco gyárkémény füstje
Nyugat.hu

Arról nem is beszélve, hogy a környéken általános iskolák, óvodák, de még bölcsődék is vannak. Schmuck kitért arra is, hogy Szombathelyen kimutathatóan 1,5-szer annyi légúti megbetegedés van, mint az ország más területein. Végül a Fazekas Sándor, földművelésügyi miniszterhez intézett kérdés végén arra is rámutatott, hogy miként adhat úgy több milliárdos támogatást egy külföldi kézben lévő gyárnak a kormány, hogy közben nem lép fel a környezetszennyezés ellen. Továbbá, hogy miként hagyhatja a kormányhivatal, hogy évek óta menjen a jogi huzavona az állampolgárok, a gyár és a hatóság között.

Schmuck Erzsébet nem először hozza elő a Falco ügyét a parlamentben
Bonyhádi Zoltán

Fazekas Sándor miniszter válaszában kitért arra, hogy a Falco-gyár környékén élők egészsége éppen annyira fontos számukra, mint az ország másik részén élőké. A gyár szeptember 22-én kapta meg az egységes környezethasználati engedélyt.

Ez azt jelenti, hogy a Falcónak csökkentenie kell a szaghatásokat és a levegőbe jutó por mennyiségét is.

Ehhez többek között egy zárt utóégetőt is építenie kell a vállalatnak.

Sőt, egy olyan mérőeszköz beszerelését is előírták a Falcónak, ami megnövekedett szennyezőérték esetén azonnal riasztja a környezetvédelmi szakhatóságot.

Továbbá többet nem végezhet a gyár éjszakai zajhatásokkal járó munkát. Fazekas azt is hangsúlyozta, hogy amennyiben a Falco ezeket megszegi, a jövőben komoly szankciókra számíthat.

(Mint korábban írtuk, ezek a kijelentések azonban nem teljesen igazak, mert a bíróság megsemmisítette a zöldhatóság határozatát Döntött a bíróság, a szombathelyi Falco-gyárnak még nem kell halkabban dolgoznia 2016. September 08. 18:52 .)

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet