A lakosság nem kíváncsi az Óperint utcai felújításra

Ezt a következtetést lehet levonni, az IVS 2 projekt lakossági fórumán alig volt érdeklődő.

Pedig az elmúlt hetekben komoly indulatokat vetett az ügy, elsősorban Balassa Péter jobbikos városi képviselő cigányozós közleménye Közleményben cigányozik a helyi jobbikos 2013. May 29. 12:58 , majd közgyűlési Vépről olcsóbb lenne a távhő, mint a Grenortól 2013. June 19. 09:25 felszólalása után. Mindkettőben azt kifogásolta, hogy a város – uniós pénzből – felújítja az Óperint u. 18. alatti, városi tulajdonú épületet, szerinte az ott lakók ezt nem érdemlik meg, mert tönkreteszik a lakásokat.

16,5 millióra lehet majd pályázni

A terveket mi kétszer is bemutattuk, egyszer itt 412 millió a szombathelyi Óperint utca környékére 2013. June 16. 15:11 , aztán itt is Ez áll a szombathelyi Óperint 18. felújítása mögött 2013. July 02. 12:11 . A vihart kavart kijelentések után körbe is jártunk Nem vagyunk retkek, lakásromboló gazemberek 2013. June 05. 17:13 az épületben, és elmentünk a lakók választott képviselőjének sajtótájékoztatójára Balassa kérjen bocsánatot a cigányoktól! 2013. June 24. 19:03 . Az indulatok nem csillapodtak, ennek ellenére a csütörtök délutáni lakossági fórumon csupán néhány ottani lakó jelent meg, plusz azok, akiknek ez hivatali kötelességük volt.

Lakossági fórum az IBS 2 projekt kapcsán
Alig volt érdeklődő
Bonyhádi Zoltán

Így maga a fórum is rövid volt, nem is fogjuk bő lére, hiszen beszámoltunk már a részletekről. Amiről még nem: a projektben szereplő ún. szoft programokra 16,5 milliós pályázati alap lesz, erre az összegre pályázni lehet majd, persze a tervezett oktatási, képzési terveken belül. Lazáry Viktor alpolgármester kijelentette, döntően munkaerő-piaci fejlesztést segítő programokról van szó.

Később azt is megtudtuk, hogy a programban résztvevőknek egyéni megoldásokat keresnek, ezért mindenkinek felmérik az előképzettségét, egészségi alkalmasságát. Először képzések lesznek, később az álláskeresésben is segítik őket. Négyhavi ciklusokban 5-5 főt bevonnak a közmunkaprogramba is, max. egy évig.

Lakossági fórum az IBS 2 projekt kapcsán
Egy lakó örült a körforgalomnak
Bonyhádi Zoltán

Az egyik lakó a munkaerő-piaci programokról érdeklődött, a másik meg örült annak, hogy az Óperint, Kálvária, Dózsa Gy. utak kereszteződésében végre megépül a körforgalom.

Ennyi volt a korábban nagy vitát keltő projektről tartott lakossági fórum.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Kapcsolódó cikkeink

Ez áll a szombathelyi Óperint 18. felújítása mögött

Igen, a háttérben valóban van egy megállapodás. Meg is mutatjuk, miről szól.

Balassa kérjen bocsánatot a cigányoktól!

Ismét összehívták a sajtót és a helyi képviselőket az Óperint utca 18-hoz, Balassa Péter nem jött el, pedig őt várták.

Vépről olcsóbb lenne a távhő, mint a Grenortól

Van erre egy ajánlat, mint kiderül. Az MMIK-ról tárgyalnak a minisztériummal, utcát is elneveztek. Olvassa újra tudósításunkat.

412 millió a szombathelyi Óperint utca környékére

Cigányozással fűszerezett vitát hozott az egyik épület felújítása, most megmutatjuk a komplett tervet.

Nem vagyunk retkek, lakásromboló gazemberek

A szombathelyi, Óperint utcai lakók, akiket a Jobbik mélyen megsértett emberi mivoltukban, megmutatják, hogyan élnek valójában.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet