Tegnap este szülői értekezletet tartottak a szombathelyi jégcsarnokban, mivel a megemelkedett áramár miatt csak január 31-ig tudják fenntartani a jeget. Utána viszont Győrbe és Zalaegerszegre kell jeges edzésre járniuk a jégkorongozóknak heti egy vagy több alkalommal, bár elsősorban úgynevezett száraz, illetve görhokis edzésekre készülnek Szombathelyen.
Telefonon elértük Nemény András polgármestert, aki a témával kapcsolatban elmondta,
az egyesület közvetlenül a csütörtök este tartott szülői értekezlet előtt kérte fel, hogy vegyen részt rajta.
"Sok szülő volt jelen, egy őszinte beszélgetésen vagyunk túl. Rengeteg kérdés érkezett, amiket igyekeztünk megválaszolni mind a város, mind az egyesület részéről. A szülők megértették a helyzetet" - mondta Nemény András.
A polgármester szerint az egyesület kérte, hogy a szülői értekezlet ne legyen sajtónyilvános, hiszen ez most a velük való megbeszélésről szólt.
Elmondása alapján a jégcsarnok megnyitásakor is az volt a megállapodás, hogy az üzemeltetést a TAO-pénzből fogják tudni finanszírozni a Pingvinek. Akkor a város 5 millió forint támogatást is adott. Közben azonban elszálltak az energiaárak, így már nem elég az erre félretett pénz.
Jelenleg január 31-ig tud üzemelni a jégcsarnok rendeltetésszerűen.
Az épület most a SZOVA egyik transzformátoráról kapja az áramot, azaz a Szombathelyi Vagyonhasznosító és Városgazdálkodási Zrt. árambeszerzése szerint kell a csarnoknak a fogyasztását fizetnie. A polgármester szerint ez annak ellenére van így, hogy
az egyesületnek tavaly év végétől külön megállapodást kellett volna már kötnie.
A SZOVA-nak ugyanis az ellátásbiztonság miatt muszáj volt megkötnie az áramszerződést közbeszerzés útján, egy évre előre. Azaz egész évben ez, a januári ár lesz, hiába csökkenhet közben a világpiaci ár.
Nemény András elmondása szerint 90 millió forint TAO támogatást kapnak a Pingvinek, ami így már nem lesz elég erre az évre.
"A város mindent meg fog tenni, hogy ha szükséges, ősszel segítséget tudjon nyújtani az egyesületnek" - jelentette ki a polgármester, majd hozzátette, egyeztetni fognak a Pingvinekkel, hogyan lehet megnyugtatóan üzemeltetni a jégcsarnokot a jövőben.
"Az mindenképpen fontos lesz, hogy energiafüggetlenek legyenek" - mondta Nemény András, aki megjegyezte, hogy a város is igyekezni fog a jövőben támogatókat szerezni. Szerencsére ehhez őszig még van idő.
Azt a sajtóban korábban megjelent hírt, miszerint a 2023/2024-es szezont kihagynák a Pingvinek, egyértelműen cáfolta.
A téma kapcsán elértük Göncz Szabolcsot, a jégkorongklub elnökét is, a vele készült beszámolónk itt olvasható.
Címlapkép: Sajtótájékoztató a Jégcsarnokban 2022. szeptember 1-jén.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!