Szombathely új jégcsarnokának építését még 2008-ban jelentették be 2,6 milliárd forintos költséggel számolva. A csarnoknak 2019 végén kellett volna megnyílnia, ám folyamatosak voltak a csúszások.
Sőt, 2020 januárjában kiderült, hogy nem lesz elég a pénz, 400 millió forint hiányzik a munkálatok befejezéséhez. Ezt akkor azzal indokolták, hogy drasztikusan emelkednek az árak az építőiparban, de pánikra semmi ok, TAO-támogatásokból rendezik a pénzügyeket.
2021 márciusában aztán azt mondta érdeklődésünkre a városvezetés, hogy eredményesek voltak a nagy cégekkel folytatott tárgyalások, és év végén meg is nyithatják a jégcsarnokot.
Erre legvégül 2022 tavaszán került sor. Akkor úgy lehetett tudni, hogy évente 150-180 millió forint lesz a szombathelyi jégcsarnok üzemeltetési költsége. A pénzt a Pingvinek hozták, a jégkorongklub a korábbi TAO-támogatásokból január végéig mondta biztosítottnak az üzemeltetés költségét.
Persze az elszálló energiaköltségek ezt a létesítményt sem kerülték el. 2022 őszén már arról lehetett hallani, hogy tervben van a jégcsarnok bezárása.
Akár legyinthetünk is, minek jégcsarnok, majd korcsolyáznak az emberek télen, ha befagynak a vizek. De gondoljunk arra a több mint 200 gyerekre, akik jeges sportágat választottak, és így le kell mondaniuk róla, legalábbis egy időre.
A csütörtöki szülői értekezletnek pedig éppen ez volt az apropója.
Információink szerint január 31. után már nem lesz jég a pályán, mivel nem tudják kifizetni az elszálló energiaárakat. Ez most napi 1 millió forintra nőtt a korábbi 300 ezer forintról. Maga az épület azonban nem fog bezárni, hanem egy műanyag borításon tudnak görkorcsolyázva edzeni a hokisok.
Úgy tudjuk, hogy a jégkorongozó gyerekeket a szülők Győrbe és Zalaegerszegre fogják járatni jeges edzésre, előbbi helyszínnel még zajlanak a tárgyalások.
Azt egyelőre nem tudni, mikor fog újra rendeltetésszerűen üzemelni a csarnok, de a szándék mindenképpen megvan rá, hogy ősszel újra elkészítik a jeget.
Frissítés
Az ügyben telefonon beszéltünk Nemény András szombathelyi polgármesterrel, és Göncz Szabolcs klubelnökkel is.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!