Jogerőssé vált Pars Krisztián másfél éves eltiltása

2019. július 12-ig nem versenyezhet.

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség és a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) is jóváhagyta Pars Krisztián olimpiai bajnok kalapácsvető doppingvétség miatt kapott, másfél évre szóló eltiltását, így a büntetés jogerőssé vált.

A 2012-es londoni játékok aranyérmesét január 13-án Szombathelyen ellenőrizték, mintájában pedig tiltólistás anyagot találtak. Az ügyben eljáró bizottság áprilisban 2019. július 12-ig tiltotta el, mivel elfogadta az atléta érvelését, amely szerint az anyag teljesítményfokozásra nem alkalmas, nem versenyidőszakban került a szervezetébe, és csak a versenyidőszakban minősül tiltottnak.

"Nem tehetek mást, csak azt, hogy a döntést ezúttal is tudomásul veszem, mert annak jogosságát soha nem is vitattam. A helyzetem nem lett rosszabb, de jobb sem, ezen már nem lehet változtatni" - nyilatkozta a hír hallatán Pars Krisztián az SzPress Hírszolgálatnak. - "Buta hibát követtem el, amit csak én hozhatok helyre és ezt meg is fogom tenni. Fogadalmat tettem magamnak, és ahhoz fogok igazodni a jövőben."

Mindez egyben azt is jelenti, hogy a kétszeres Európa-bajnok, kétszeres világbajnoki ezüstérmes sportoló a jövő évi szabadtéri atlétikai vb-n már indulhat.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport