Olyan kevés a sofőr, hogy megkönnyítik a buszjogsi megszerzését

Sőt, B-kategóriával hamarosan kisteherautót is vezethetünk.

Olyan kevés a szakképzett sofőr, hogy már az ellátást is akadályozza a sofőrhiány. Nincs elég sofőr a teherautókra és a buszokra sem, az utánpótlást az is akadályozza, hogy drága a vezetői engedélyek megszerzése, és hosszú ideig is tart.

Ma egy D-kategóriás, azaz teherautóra érvényes jogosítvány 400-450 ezer forintba kerül, D-kategóriás buszvezetői szintén ennyibe. (Zárójelben jegyezzük meg, hogy csak az alapjogsikról van szó, a sofőröknél létező minősítések, nemzetközi engedélyek másik ügy, nem ezekről szól a cikk.)

Az Európai Unió is foglalkozik a sofőrhiánnyal, és ha már nincs mód szakképzett sofőröket elővenni valahonnan, akkor enyhítik a szabályokat. Annak érdekében, hogy legyen, aki elvezeti a teherautókat és a buszokat.

Kisteherautókra is jó lesz az úrvezetői

Január elején hozta nyilvánosságra a Német Autóklub (ADAC, hogy a tervek szerint kibővítik B-kategóriás jogosítvány érvényességi körét.

A köznyelven úrvezetőinek nevezett B-kategóriával 3,5 tonna összsúlyú gépjármú vezethető, tehát személyautó, és a 3,5 tonnánál könnyebb kisbusz, kisteherautó.

A javaslat szerint ezt

a súlyhatárt megemelik 4,25 tonnára,

tehát az egy számmal nagyobb járművekre is érvényes lesz az úrvezetői jogsi. Persze csak akkor, ha elfogadják a javaslatot, és azt a tagállamok is integrálják.

Ki lehet hagyni a C-kategóriát

A buszvezetők utánpótlását azzal könnyítenék meg, hogy úrvezetőivel azonnal lehetne buszsofőrnek tanulni.

Az eddigi szabályok szerint ahhoz, hogy valaki elkezdhesse a D-kategóriás, azaz buszvezetői képzést, rendelkeznie kell a C-kategóriával, azaz teherautó-vezetői jogsival. Ezt törlik most el,

úrvezetőivel is el lehet kezdeni a buszvezetői tanfolyamot.

Úrvezetőivel is el lehet kezdeni a buszsofőr-képzést
Mészáros D. Zsolt

Erről már tavaly nyáron írtunk Menjen buszsofőrnek, egyszerű lesz jogosítványt szerezni 2022. August 25. 13:35 , az akkori terv mára testet öltött. Az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) a Telexnek annyit válaszolt, hogy először módosítani kell a szabályokat, utána lehet jelentkezni a képzésre.

Az új rendszerben a tanulók pénzt is megspórolnak, hiszen nem kell kifizetniük a félmillióba kerülő teherautó-jogsit, ha azt a kategóriát átugorhatják.

A Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete (NiT Hungary) ügyvezető főtitkára, Dittel Gábor szerint azonban az új szabályozás és a könnyített feltételek sem oldják meg a szakmán belül dúló munkaerőhiányt.

Dittel Gábor úgy véli, azért is kétes a tervezett változás megítélése, mert közlekedésbiztonsági kockázatot jelenthet. Az új szabályok szerint a néhány éve megszerzett B-kategóriás jogosítványával, egy

néhány hónapos tanfolyamot követően bárki olyan buszt vezethet, ahol a turistajáratok esetén minimum 50-60, városi buszvezetőként pedig ennél is több utas életéért kell felelnie.

Ennek ellensúlyozására a cégek továbbképzéseire nagyon nagy hangsúly helyeződik majd a jövőben - teszi hozzá.


Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hasznos