Csak nagyot küzdve tudta a Körmend legyőzni a Jászberényt

Négy ponttal voltak jobbak a vasiak. Így továbbra is veretlen a piros-fekete alakulat.

Meglehetősen rossz előjelekkel indult el a Körmend a jászberényi kiruccanásra. Három vasi játékos is kisebb sérüléssel bajlódott, ám végül csak Perry nem lépett pályára a meghatározók közül.

Fontos meccs volt ez, hiszen egy esetleges győzelemmel a Körmend további lendületet tudott venni a következő két, nehéznek ígérkező találkozóhoz. A Jászberény azonban nehezebben adta a győzelmet, mint azt az előzetes esélyek mutatták.

Már a meccs kezdetén a vasiak kerültek hátrányba. Az első negyed végén két ponttal volt jobb a Berény, a folytatásban aztán még inkább rákapcsoltak a hazaiak, és állva hagyták a Körmendet. A félidőre kialakult 13 pontos különbség a jászsági drukkereknek adott okot az örömre.

A nagyszünet után aztán ismét megmutatta a Körmend, hogy a harmadik negyed nagyon fekszik nekik. Visszajöttek a vasiak a meccsbe, Luka Katura kosarával hozta egálra a részeredményt. Az igazi izgalmak azonban még várattak magukra.

JP-TOP COP Jászberény - Egis Körmend 80-84
Küzdemles meccs volt, klikk a galériáért
bb1.hu

A negyedik negyedben aztán Körmend kezdett ellépni már a hazaiaktól, ám az utolsó percekben a Jászberény még megrázta magát. Egy kosárnyi volt a különbség a csapatok között, amikor Soós faultolta le Lakosát, aki mindkét büntetőjét értékesítette, és ezzel beállította a végeredményt.

Ezzel pedig a Körmend negyedik meccse veretlen.

Forray Gábor, a JP-Top Cop Jászberény vezetőedzője: Nagyon jól kezdtük a mérkőzést, az első félidőben megleptük ellenfelünket mind védekezésben, mind támadásban. Tudtuk, hogy a Körmend a harmadik negyedben mindig nagyon erős, készültünk erre, de faultproblémáink miatt nem tudtuk őket megállítani. Amikor viszont a záró tízpercben eldőlni látszott a küzdelem, akkor is visszakapaszkodtunk, s csak egy kis szerencse és rutin hiányzott ahhoz, hogy megnyerjük a találkozót. Szeretném, ha mindenki elismerné, hogy nagyon komoly munka folyik nálunk, és főleg hazai pályán már a legjobbaknak is méltó partnerei vagyunk.

Teo Cizmic, az EGIS Körmend vezetőedzője: Az első félidőben nagyon puhán védekeztünk, és ebből adódóan nagyon sok könnyű pontot szerzett a Jászberény. A harmadik és negyedik negyedben sokkal keményebben és jobban védekeztünk, s ekkor mi szereztünk könnyű kosarakat. Gratulálok a jászberényi edzőnek, mert látszik, hogy nagyon jó munkát végez csapatával. Számunkra előnyt jelentett, hogy több bevethető emberünk volt, mint ellenfelünknek, akiknél láthatóan hiányzik a negyedik légiós. Ezzel együtt ez a Jászberény hazai pályán mindenkire veszélyes.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport