Csak csöpög a csap a szombathelyi belváros szélén

Kiderült, a legnagyobb kánikulában javítanak egy tolózárat.

Csak hörögnek a csapok, víz nem folyik nálunk. A szomszédban sincs. Talán valahol valamit javítanak, mindenesetre elég kellemetlen, mert még egy pohár vizet se tudunk inni. Egy csomó idős ember lakik a házban

- írta olvasónk első levelében, ő egyébként a szombathelyi Batthyány tér környékén lakik.

Mielőtt megkérdezhettük volna az illetékeseket, jött az újabb levél, kiderült, olvasónk megtette ezt helyettünk. Ezt írta:

A hibabejelentő diszpécsere azt mondta, hogy egy tolózárat javítanak, és ez egy tervezett munka. Remélik, hogy délután már lesz víz a csapokban.

Mi pedig várjuk olvasóink jelzéseit, ha valahol nem úgy folyik a víz a csapból, ahogyan kellene. jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Aktuál