A szeretet ünnepén az alkoholt is jobban szeretjük a szokásosnál, nincs ezzel semmi gond. A gond azzal van, ha mennyiségben lövünk túl a célon, vagy pedig minőségben ugrunk a léc alá. Ne tegyük, ne locsoljunk magunkba alulképzett lőrét! Ennél többre vagyunk érdemesek! A hiedelmekkel ellentétben nem kell csilliárdokat elköltenünk ahhoz, hogy a minőséggel fogjunk kezet (vagyis azt fogjuk a kezünkben), sörök esetében például plusz egy bolti sör áráért kapunk eredeti, karakteres, sosem kóstolt csodákat. Vásároltunk is párat, most éppen négyfélét, és mindjárt elmondjuk, milyen élmények érték a nyelvünket.
Ma egyébként már nem csak a budapesti italbolondok szűk körében népszerű a Főzdefeszt, a kisüzemi sörfőzők hazai fesztiválja (aminek egyik korai felvonásán mi is megfordultunk), vidékről is egyre többen utaznak el a székesfővárosba, amikor eljön a habos tavaszi vagy őszi sörheppening. Az elmúlt három évben még tovább haladt a minőségi sörök ügye, ma már több olyan vendéglátóegység is működik Budapesten, ami kifejezetten ilyen nedvekre specializálta magát - Élesztő, Léhűtő, Legenda), csak hogy párat említsünk -, és már nem járunk messze attól, hogy esetleg kisebb italboltokban is felbukkanjanak.
Ugyan amit mi most itt le fogunk írni, az a sörforradalom ügyében alig ér fel egy keresztbe tett fűszállal, azért reméljük, hogy ha csak egy nanométernyit is billentjük el az érdeklődést a sörkülönlegességek felé, már megérte. Benyomások, metaforák, hülye költői képek a folytatásban!
1. Dühös
Kissé zavaros, mint a szőke Tisza vize / aranysárgán csillogó a színe
- a külleméről a saját Facebook-oldala mindent elárul erről a sörről. Én csak a neve alapján nyúltam rá, azt feltételezve róla, hogy valami brutál mutánssal lesz dolgunk, de nem - speciel ha utánaolvastunk volna, tudtuk volna, hogy ez egy belga jellegű sör, ráadásul világos. Az íze citrusos, korianderes, amolyan észak-balatoni nyarakat idéző, szóval egyáltalán nem tombol benne düh, pikánsan savanykás sziporka viszont bőségesen. Meg az alkohol is: 8,5 százaléknyit tartalmaz.
2. Távoli Galaxis
Típusa szerint úgynevezett India Pale Ale, amely sörtípus a nevét még a gyarmati időkből kapta, amikor Angliában főztek az Indiában lakóknak, és a sörnek bírnia kellett a hosszú-hosszú utat az ázsiai országig. Borostyános árnyalata megint csak megviccelt minket, csakúgy, mint a Dühös, csak fordítva: a Távol Galaxis nevével és színével ellentétben egy mokány szörnyet rejt. Erősen komlózott, ennek megfelelően durván keserű sör, viszont díjnyertes darab!
3. Stari White Horse
A tapolcai Stari Sörfőzde szűretlen búzasöre ananászlé benyomását hazudja kívülről, az illata viszont már inkább ahhoz közelít, mintha véletlenül állva hagytunk volna egy pohár hagyományos sört két napig (ez mondjuk apám hasonlata csupán). De ne gondoljunk rosszra, mert egy korty után könnyedén úgy érezzük majd, hogy ez a sör itatja magát: lágy, mint a szellő vénasszonyok nyarán, igazi habkönnyű, optimista csoda.
4. Jokerface
A Jokerface-t azért tartogattuk a végére, mert hát mégis dzsóker. És tényleg az volt: szerintem én ilyen vakmerően komlós, izgalmasan keserű sört még soha nem ittam. Nem az a tipikus egyszerű szomjoltó, ezzel törődni kell, figyelni rá - és talán masszívabb húsételekhez hörpölni. Főleg, hogy izmos utóíze jó ideig nem párolog el a torokból.
Mi marad a végére? A jótanács: támogassuk a magyar kisüzemi sörfőzőket, igyunk a termékeikből! Mert jól járunk, mesélhetjük élményeinket az irigykedve szemforgató haveroknak, nem utolsósorban pedig támogatjuk vele azt, hogy a gasztrorobbanás végre a sörkultúrát is elérje, és ne a Soproni kerüljön elő sokadszorra is a hűtőből. Mert a sör nem csak olcsó meccsnézős üzemanyag lehet - ahogy ezt a Főzdefeszt-főnök is elmondta nekünk adott interjújában. Egs!
