Az egyik csapat az első, a másik pedig a második helyen végzett, sőt, még koreográfusukat is díjazták.
Hétvégén Kecskeméten vett részt az Energy Dance Team két versenycsapata. A Strange nevű gyerek formáció profi hip-hop kategóriában a második helyezést érte el és megkapták a korosztályuk legtechnikásabb csapatának járó különdíjat is.
A Change junior formáció a profi hip-hop kategória első helyezett csapata lett és a junior produkciók között a legjobb koreográfus díját Vörös Orsolya kapta. Ezt követően, a nap végén a verseny legjobb koreográfusának járó díjat is Vörös Orsolya, az Energy Dance team oktatója kapta.
Az egyesület következő megmérettetése április 13-14-én a győri Fusion Dance Contest lesz, ahol a hip-hop csapatokon kívül az egyesület jazz formációja is bemutatkozik majd. De még előtte, április 6-án a szombathelyiek is találkozhatnak az Energy táncosaival az Ataru Taiko éves nagykoncertjén az MSH-ban.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!