Orbán Viktor megtartotta tusványosi beszédét, ami után az ellenzéki pártok sorban juttatták el közleményeiket lapunkhoz. Ezekből szemezgetünk.
"Kellemes nyári időjárást és időtöltést kívánunk mindenkinek!" – reagált a Demokratikus Koalíció (DK) sajtóirodája egymondatos közleményben Orbán Viktor miniszterelnök 2023-as tusványosi beszédére.
Komjáthi Imre, az MSZP társelnöke szerint Ma már a Jóisten segítségét kérte, hogy év végéig egyszámjegyű lehessen az infláció – mutatott rá a baloldali pártvezető. Szerinte ehhez nincs mit hozzáfűzni.
A Momentum hasonlóan rövid közleményben kívánt „további szép napot”. Ők annyival egészítették ki, hogy kiemelték Orbán egyetlen, általuk igaznak tartott mondatát, ami úgy szólt: „Bajban vagyunk”.
A Párbeszéd nevében Tordai Bence adott ki hosszabb közleményt, ebben végtelenül kiábrándítónak nevezte a kormányfő beszédét, szerinte a miniszterelnök egyetlen dolgot mutatott be, hogy nincs érvényes gondolata a jövőnkről.
Az LMP szerint Orbán Viktor vélhetően egy korábbi beszédét mondhatta el véletlenül, mert az előadásnak „elég kevés” köze volt a mai magyar mindennapokat meghatározó legfontosabb kihívásokhoz és az emberek által érzékelt problémákhoz. A pártközlemény a miniszterelnök beszédét „termelési jelentésnek” nevezte, utalva az Orbán-kormány iparosító politikájára.