Május 19-én, a pünkösdvasárnap előtti szombaton rendezik meg a hagyományos búcsút, az összmagyarság egyik legjelentősebb vallási és nemzeti ünnepét az erdélyi Csíksomlyón. A mai nap képekben:
1567-ben tartották az első csíksomlyói búcsút
A mai kegyhelyen először a bencések építettek román stílusú templomot, az ő helyüket a 15. század közepén a ferencesek foglalták el. 1444-ben IV. Jenő pápa körlevélben biztatta a lakosságot, hogy segítsen a szerzeteseknek a templomépítésben, cserében búcsú megtartását engedélyezte.
A négy évvel később befejezett gótikus templom főoltárát díszítette a hársfából faragott, gipsszel és festékkel bevont, székely leányarcú Mária-szobor, amely azóta is Csíksomlyó legértékesebb ereklyéje.
Ez a világ egyik legnagyobb kegyszobra, magassága, a koronát is beleszámítva 2 méter 27 centiméter. A Máriát „Napba öltözött asszonyként”, karjában a kis Jézussal ábrázoló alkotást többször festették újra, mígnem a múlt században megtiltották bármilyen módosítását. A szobrot 2012-ben megtisztították a rárakódott szennyeződéstől, és védőbevonattal is ellátták.
Az első búcsújárást a legenda szerint 1567-ben tartották, abban az évben, amikor János Zsigmond erdélyi fejedelem fegyverrel akarta a katolikus székelyeket az unitárius vallás felvételére kényszeríteni.
Csík, Gyergyó és Kászon népe a gyergyóalfalvi plébános, István atya vezetésével pünkösd szombatján Csíksomlyón gyülekezett, s miután Szűz Mária segítségét kérte, győzelmet aratott a fejedelem serege felett a Tolvajos-hágón. A diadal után nyírfaágakkal ékesített lobogóikkal újfent Csíksomlyón adtak hálát a diadalért, és fogadalmat tettek, hogy ezután minden évben elzarándokolnak ide pünkösd szombatján.
A templomot a törökök 1601-ben felgyújtották, tetőzete leégett, de kegyszobrai épen maradtak. 1664-ben újjáépítették, ezután vált Csíksomlyó a székelység egyik gazdasági és kulturális központjává, ahol a ferencesek posztógyárat, elemi iskolát, gimnáziumot, tanítóképzőt és papneveldét is működtettek.