Két szombathelyi is tarolt a lengyel kick-box gálán

Lengyelországban a hazaiak legjobbjaival mérkőzött meg a magyar kick-light válogatott. A Kartuzy városában rendezett kick-box gálán összességében 5-4-es hazai siker született, de a magyar versenyzők is nagyszerűen küzdöttek és a megmérettetés néhányuk számára jó erőpróba volt a hónap közepén sorra kerülő Európa-bajnokság előtt.

A független lengyel állam kikiáltásának századik évfordulója alkalmából számos rendezvényt, köztük sporteseményeket is tartanak a napokban. Ezek egyike volt a Balti-tenger közeli városban lebonyolított kick-box gála, amelyen a sportág szakágai közül a félerős ütéseket és rúgásokat alkalmazó kick-light szabályok szerint zajlottak a küzdelmek.

Controll SE Kick-Box Szakosztály

A válogatott összecsapáson a legutóbbi Európa-bajnokság éremtáblázatán a kick-light szakágban második helyen végzett magyar nemzeti együttes volt a vendég. A mieink közül Debre Bence, Bárdosi Sándor, Szmolek Emánuel és Szabó Dávid egyformán egyhangú pontozással nyert, míg akadt olyan csata, amelynél valamelyest lejtett a pálya a hazai versenyző javára.

Controll SE Kick-Box Szakosztály

Kitettek magukért a versenyzők, jól bunyózott mindenki

– értékelt a válogatott egyik edzője, Olasz Attila.

A gála nagyon jól szervezett volt és ehhez méltó színvonalú mérkőzések zajlottak, amelyek közül kettő véleményes volt, azokon szerintünk a mi sportolónk volt a jobb, de most ez egy olyan esemény volt, amelyen érezni lehetett, hogy nekik kell győzniük. A tervek szerint valamikor a jövő tavasszal mi fogadjuk majd a lengyeleket és akkor visszavágunk.

Controll SE Kick-Box Szakosztály

A korábbi sokszoros világbajnok Dancsó Zoltán Olasz Attilával együtt irányítja a kick-light és a light-contact válogatottak munkáját. Attila arról is beszámolt, hogy a tatamira lépett magyarok közül hárman indulnak majd a közelgő Eb-n is. Mariborban a szombathelyi Bárdosi Sándor full-contactban, míg a szintén Controll Se-tag, Szmolek Emánuel, valamint Vida Ádám light-contactban méretteti meg magát.

Controll SE Kick-Box Szakosztály

Jó volt ez a gála arra is, hogy szokják a stresszhelyzetet és éles küzdelemben kelljen teljesíteniük. Szerencsére ők is és a többi magyar is sérülés nélkül hozta le a meccseket

– mondta a szakember, hozzátéve: hétfőn Tatán már kezdődik is az Eb-re felkészítő edzőtábor, és jövő vasárnap utaznak Szlovéniába, a kontinensviadal helyszínére.

Controll SE Kick-Box Szakosztály

A mérkőzések eredménye:

  • 63 kg: Grünczeisz Patrik (Controll Se Szombathely) – Kacieja 0-3
  • 69 kg: Debre Bence – Bieus 3-0
  • 74 kg: Bálint Zoltán – Nizejewski 1-2
  • 74 kg: Bárdosi Sándor (Controll Se Szombathely) – Durma 3-0
  • 79 kg: Szmolek Emánuel (Controll Se Szombathely) – Kryszewski 3-0
  • 84 kg: Kis Balázs – Puczynski 0-3
  • 84 kg: Szabó Dávid – Wisniewski 3-0
  • 89 kg: Vígváry Viktor – Wypchal 1-2
  • +94 kg: Vida Ádám – Grzesiak – 0-3
  • Controll SE Kick-Box Szakosztály

    Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

    A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
    A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

    Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
    Google Favicon
    Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

    Sport