Plusz 200 millió az Iseumra

Az eredetileg becsült 900 millió forint nem elég a szombathelyi Isis-szentély rekonstrukciójára. Biztosítja-e az önkormányzat a különbözetet? Erről tárgyalt a városvezetés a rendkívüli közgyűlésen.

A város önkormányzata tavaly augusztusban támogatási szerződést kötött a Nemzeti Fejlesztési Ügynökséggel az Iseum rekonstrukciójáról, a közgyűlés akkor elfogadta a projekt beruházási programját, ami az Új Magyarország Fejlesztési Terv Nyugat-dunántúli Operatív programjában támogatást is nyert. A projektjavaslatot 2007 tavaszán kellett beadni, a tervekkel és a tervezői költségbecsléssel együtt, ami akkor 900 millió forint volt.

Minimum 200 millióval kell emelni az önrészt

Időközben becsapott a gazdasági válság, aminek az lett az eredménye, hogy a becsült összegből nem valósítható meg a rekonstrukció. Mivel a pályázati pénzt nem lehet növelni, így az önkormányzat kénytelen az önrészt megemelni a kivitelezéshez. Ipkovich György polgármester javaslatot terjesztett elő, hogy a fedezet biztosítására és a beruházási program módosítására a közgyűlés hatalmazza fel a Pénzügyi és Gazdasági Bizottságot.

Rendkivűli közgyűlés
Lovagi Milán
A vendégek fáradjanak ki!

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Kapcsolódó cikkeink

Kezdődhet a szombathelyi Iseum felújítása, épülhet a lukácsházi víztározó

Az erről szóló szerződéseket Kiss Péter kancelláriaminiszter hozta el Szombathelyre, mondván arculatmeghatározásról van szó. Mindkettőnek 2010 nyaráig kell elkészülnie.

„Nem orosz katonai latrinát akarunk” - Bemutatták a szombathelyi Iseum-projektet

Felemásra sikeredett az Iseum tevezésének állásáról szóló bemutató a szombathelyi Városházán. A látottak nem mindenkinek nyerték el a tetszését. Ipkovich felpörgetné a kivitelezést.

1,4 milliárd az Iseumra!

A történelmi-régészeti városrészt a Fő térihez hasonló stílusúra faragnák.

Végre megújulhat az Iseum?!

Állítólag 2009-ig befejeződhet a római szentély rekonstrukciója. Kicsit jó lenne addig is vigyázni rá, a környéket ugyanis emberi ürülék, kosz és mocsok uralja.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet