Érdekes statisztika látott napvilágot pár napja, melyből az derült ki, hogy Ausztriában 1,7 millió olyan ember él, aki más országban született. Ez az osztrák lakosságnak csaknem egyötöde (19,5%). Ugyanakkor az országok felsorolásánál már csak Bosznia-Hercegovina, Törökország, Szerbia, Szíria és Afganisztán szerepel. A 24.hu azonban megtalálta az eredeti jelentést, ami alapján némileg árnyaltabb kép rajzolódik ki.
Egyrészt érdemes egy pillantást vetni a friss bevándorlók számaira és arányaira. Kiderül ugyanis, hogy 2018-ban a legnagyobb bevándorló csoportot a románok alkották, 19 200 fővel, majd a németek következtek 17 ezerrel, míg a magyarok a harmadik hellyel büszkélkedhettek: 12 600 honfitársunk választotta Ausztriát 2018-ban Magyarország helyett.
Az eredeti hírben említett 1,7 milliónyi, más országban született esetében is a legnagyobb részt a németek teszik ki 232 ezerrel, és csak utánuk következik Bosznia-Hercegovina, majd a többi említett ország. Viszont hatodikként közéjük ékelődik Magyarország, ahonnan 79 ezren érkeztek Ausztriába.
A lap még megemlíti, hogy a bevándorlók legkevésbé Burgenlandot kedvelik, így aztán itt messze a legtöbb bevándorló magyar (6828 fő), a második helyen a németek állnak 3985-tel, majd a románok következnek 3793-mal.
Végül pedig kitér a bécsi helyzetre is, ott ugyanis a bevándorlók listáját a szerbek vezetik, majdnem 90 ezren vannak, a törökök állnak a második helyen, 66 ezerrel, illetve a magyarok itt csak a nyolcadikok 23 ezer fővel. A kerületek közül a 15.-ben él arányaiban a legtöbb bevándorló, illetve azt is megjegyzi a lap, hogy Bécsben már minden második tanuló nem német anyanyelvű, miközben az osztrákok egyre nagyobb arányban költöznek Bécsből külföldre.