A vasi 3-as körzet jelöltje nem hagyott kétséget a döntése felől.
V. Németh Zsolt, a Vas megyei 3-as választókerület (Körmend, Szentgotthárd, Vasvár és térségük) fideszes képviselőjelöltje kora délután szavazott. Legalábbis Facebook-posztjából ez tűnik ki.
Forrás: Facebook / V. Németh Zsolt
A jelenleg is, és 1998 óta folyamatosan képviselő V. Németh feleségével szavazott, meg is jegyezte, hogy mindig együtt szavaznak, és mindig a Fideszre. Utóbbit ki nem találtuk volna.
V. Németh egyébként Vasváron él, így esélyes, hogy ott adta le a szavazatát.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!