Kiakadtak a fradisták a kiütéses vereségen

Nem a 45 góllal van bajuk, szerintük csak a TAO pénzek miatt működtetik az eredetileg szurkolók által alapított csapatot.

Bejárta már az internetet az a kép, amin az látszik, hogy az Újpest FC 45 góllal kiütötte a Ferencvárosi FC csapatát. A fradisták őrjöngenek, de nem az eredmény miatt.

A TAO miatt történik az egész?

A Ferencvárosi FC-t 2008-ban alapították meg a Fradi szurkolói. Maga az FTC is segített az elindulásban, az FFC játékosok a Fradi címert viselve léphettek pályára. A csapat évekig működött, a vezetőség és a játékoskeret is szurkolókból állt.

2011 július elseje óta viszont a társasági adóból levonható az az összeg, amivel a vállalkozások támogatják a látványsportágakat: a focit, a kézilabdát, a kosárlabdát, a vízilabdát és a hokit. Ez a már annyiszor támadott TAO rendszer. A rendszer alapjai azonban törvényben rögzítettek, a pénzt az utánpótlásra, a biztonsági infrastruktúra fejlesztésére, és meghatározott felújításokra, beruházásokra, személyi jellegű ráfordításokra lehet költeni.

Nyugat.hu

A törvények persze kijátszhatóak, a fradisták nem véletlenül sejtenek TAO pénzeket a csapat mögött. Az U16-os együttes működtetésének célja kérdéses, a mérkőzés jegyzőkönyvében ugyanis jól látszik, hogy az U16-os csapatban rengeteg olyan játékos van, aki még tizennégy éves sincs.

A szurkolók többsége is ezért veti fel a kérdést: minek ezt így folytatni? A játékosok többsége ugyanis a BLSZ serdülő bajnokságában is játszik. Az U16-os csapatnak viszont nem ez volt az első nagy arányú veresége a szezonban. Az utolsó előtti mérkőzésükön novemberben 35 gólt kaptak az ESMTK csapatától. Mivel azonban a játékosok máshol is játszanak, így sokan megkérdőjelezik, hogy a rendszeres nagy arányú vereség nem veszi-e el a fiatal kis focisták kedvét a játéktól.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport