Talán még emlékeznek olvasóink, hogy idén nyáron - újkori történetében másodszor – elmaradt a Savaria Történelmi Karnevál, részben anyagi, részben a járványhelyzet miatt.
Ugyanakkor Szombathely legismertebb tömegrendezvénye helyett Savaria Napokat tartott
Borok, zene és találkozások - Szombathelyen elindult a zsebkarnevál 2021. August 27. 20:32 a város, számos Fő téri ingyenes koncerttel, Berzsenyi téri folkudvarral, a karnevált idéző, katonai hagyományőrző bemutatókkal a Ferences-kertben.
Nem sokkal a programsorozat vége után elküldtük a piszkos anyagiakra vonatkozó kérdéseinket a városházára, ahonnan az eseményt szervező Savaria Turizmus Nonprofit Kft.-hez irányítottak. Ott viszont türelmünket kérték, mondván, még nem tudják a végleges számokat.
Most ismét elküldtük a kérdéseinket, és meg is tudtunk sok mindent. Ezek szerint
a július elejétől október végéig tartó Érezd Szombathelyt! 2021 eseménysorozat összesen 40 millió forintból valósult meg. Ebből 19 milliót biztosított az önkormányzat
- közölte lapunkkal Grünwald Stefánia ügyvezető.
A Savaria Turizmus Nonprofit Kft. 13 milliót nyert a Nemzeti Kulturális Alap pályázatán a Savaria Napokra, 8 milliót pedig az EMMI pályázati úton biztosított programokra és rendezvénytechnikai kiadásokra.
A fenti összköltségvetésből az augusztus végi Savaria Napok megrendezése 23,8 millió forintba került,
a fennmaradó pénzből pedig az összes többi eseményt és a Történelmi Témaparkban található lelátó felújítását finanszírozták.
A Savaria Napok legnagyobb kiadásai ezek voltak:
"Vannak olyan költségtételek, amelyek tisztán nem választhatók szét az Érezd Szombathelyt és a Savaria Napok programsorozat között, mivel a szolgáltatásokat költséghatékonyság miatt együtt rendeltük és fizettük meg. A fenti kiadásokon túl valamennyi városi kulturális intézmény és gazdasági társaság hozzájárult az Érezd Szombathelyt! 2021 programsorozat megvalósításához meglévő infrastruktúrájával, humán erőforrásaival és egyéb, elnyert pályázati forrásaival" – közölte Grünwald Stefánia.
Ami a bevételt illeti, annyit tudtunk meg, hogy a korábbi évekhez képest egyharmadnyi volt.
Ugyanakkor „fontos szempont és városvezetői elvárás is volt volt a helyi vállalkozások megsegítése”, így a kitelepülő vendéglátósoknak csak a kedvezményes közterület-használati díjat, valamint rezsi-hozzájárulást kellett megfizetniük. Egyetlen cégtől érkezett szponzori támogatás.