2-0-s hátrányból és a kézközépcsont törést szenvedő Marquis Wright nélkül várhatta az Egis Körmend a Szolnoki Olaj KK elleni párharc harmadik mérkőzését. A találkozó esélyesei a hazaiak voltak, akik abban a tudatban léphettek pályára, hogy győzelem esetén biztos résztvevői a döntőnek.
Andric büntetője nyitotta a találkozót, majd Perry is betalált, az első körmendi pontokat Hollins szerezte meg (3-2). Csorvási duplájával a vendégeknél volt a fór, ám nem sokkal később Andric kosarával már újfent az Olaj vezetett (7-5). Eleinte jól tartotta magát az MTE, sokáig ott volt ellenfele nyakában, a kilencedik percben még 20-15 állt az eredményjelzőn. A hátralévő időben már nem tudtak betalálni Ferenczék, a Szolnok pedig hét pontot szerzett, Vojvoda triplájával alakult ki a 27-15-ös eredmény.
32-18-as állásnál Horti könyökölte le hátulról Andricot, a játékvezetők pedig a videózás után kiállították a Körmend centerét. A játékos még reklamált, Antonis Constantinides pedig bement a pályára, hogy letessékelje Hortit, aki meglöket a ciprusi trénert - ritkán látható jeleneteknek lehettek szemtanúi a Tiszaligeti Sportcsarnok nézői. A kisebb közjáték után folytatódott tovább a mérkőzés, egyértelműen a Szolnok akarata érvényesült. Rendkívül pontatlanul játszottak a vasiak, akik az első félidőt tizenhét eladott labdával zárták. Úgy tűnt, hogy harminckét pontos előnnyel mehetnek a nagyszünetre a hazaiak, ám Bán az utolsó másodpercben betalált kintről, így 58-29-cel zárult az első félidő.
Biztatóan, 8-0-s futással indította a meccs második felét a Körmend, majd’ három percet kellett várni az első Olaj-kosárra, melyet Tóth Ádám szerzett meg (60-37). Kiegyenlített játékot hozott a harmadik etap, ezúttal nem volt feltűnő a Szolnok fölénye. 74-46-ra vezettek a hazaiak harmincpercnyi játék után.
A záró felvonásra már eldőltek a lényegi kérdések, mindkét oldalon lehetőséget kaptak a fiatalok. Kimondottan jól szállt be a meccsbe Taiwo, ő volt az, aki az Olaj századik pontját szerezte. Browning duplájával alakult ki a 102-59-es végeredmény, a Szolnok 3-0-val abszolválta a párharcot, a Körmend szezonja pedig véget ért.
(Címlapképünk illusztráció egy korábbi mérkőzésről)