Kiesett az Egis Körmend a Magyar Kupából

Húsz pontos hátrányt dolgoztak le Ferenczék, de végül ez is kevésben bizonyult.

A most futó szezonban már negyedjére találkozott egymással az Alba Fehérvár és az Egis Körmend, a fehérvári bajnoki és a két FIBA EC-meccs után ezúttal a Magyar Kupa negyeddöntőjében néztek farkasszemet a felek. Gasper Potocnik vezetőedző ezúttal Andre Hollinst nem nevezte a mérkőzésre a hat légiósa közül.

Hill hibázott, a másik oldalon pedig Csorvási jól büntetőzött – így indult a meccs –, egy perc elteltével pedig Ferencz nevéhez fűződött az első tripla. Három perc után 7-7 állt az eredményjelzőn, majd jött egy fehérvári 10-0-s roham, de erre még volt válaszuk Ferenczéknek, két perccel a negyed vége előtt sikerült visszajönniük 18-16-ra. Az első felvonást végül a remek formában játszó – tíz perc alatt 14 pontig és 4/5-ös triplamutatóig jutó – Simpson és Filipovity kosarai zárták.

A második negyedben feljavult az Alba védekezése, és egyre csak nőtt a különbség a csapatok között, az első őt percben csupán két pontig jutott a Körmend, így ekkorra 37-21-re módosult az állás. A vasiak nem találták az ellenszert a fehérváriak védekezésére, így nem tudtak közelebb férkőzni, sőt a szünetre kialakult a közte húsz.

Alba Fehérvár - Egis Körmend 86-82
nyugat.hu

A pihenő utáni első három percben máris ismét látótávolságba került az Alba a Körmend számára, Wrighték 13-3-mal nyitottak. És ha már eddig visszaküzdötték magukat, nem is álltak le. Két perccel a negyed vége előtt már a vezetésért támadhatott (56-55) a vasi együttes, egészen elképesztő feltámadást produkálva. Ekkor azonban ez még nem jött össze, Dillard eladta a labdát, az ellentámadásból pedig Pointer célzott jól.

Az utolsó felvonás 65-60-nál kezdődött, a körmendiek pedig továbbra is extázisban játszottak, két perc után pedig Tuoyo triplájával elfogyott az Alba húszpontos előnye, 65-65. Ha pedig már egyenlítettek, akkor a vezetést is átvette Potocnik együttese, ezúttal is Tuoyo triplája volt pontos. Innen már fej-fej mellett haladtak a csapatok, az utolsó három perc 77-77-nél jött el. 81-79-es fehérvári vezetésnél Smith csak az egyik büntetőjét dobta be, majd néhány másodperccel később Harris triplával alakította 84-80-ra az állást. Ezt követően Smith közelije volt jó, majd Lóránt sem hibázott büntetőből. Potocnik időkérése után hat másodperce maradt a Körmendnek, de Smith triplája pontatlan volt, így 86-82-nél ért véget a meccs. Az Alba ellenfele az elődöntőben a Szolnok vagy a Kecskemét lesz.

BB1.hu

Sajtótájékoztató az Alba Fehérvár - Egis Körmend mérkőzés után:

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport