Még március 12-én derült ki,
Ismert színészek, politikusok, sportolók fertőződtek meg a koronavírussal 2020. March 13. 16:16 hogy a kanadai miniszterelnök, Justin Trudeau felesége is megfertőződött, miután hazatért az Egyesült Királyságból és megfázásos tünetei voltak. Trudeau-nak és három gyermeküknek viszont semmilyen tünete nem volt, ezért nem is teszteltették magukat, de önkéntes karanténba vonultak kanadai otthonukban.
A minap azonban már örömmel számolt be a Facebookon Sophie Gregoire-Trudeau, hogy sokkal jobban érzi magát és orvosa, valamint az ottawai kórház szerint is meggyógyult.
„Teljes szívemből köszönöm mindenkinek a jókívánságokat és azt, hogy jobbulást kívánt. Végül pedig szeretetemet küldöm mindenkinek, aki a járvánnyal küzd” – írta.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!