Az Index információja szerint több ápoló is felmondhatott rövid időn belül a szentgotthárdi pszichiátriai betegek otthonában az egyre súlyosbodó poloskahelyzet miatt, melyről mi is beszámoltunk.
De az RTL is úgy tudja, hogy ketten már felmondtak, és többen ugyanezt tervezik a szentgotthárdi pszichiátriai otthonban, ahol mostanra tarthatatlan lett a helyzet. Ezt a Híradónak is megerősítette az intézmény egyik dolgozója.
Az Index is beszélt jelenlegi és korábbi munkatársakkal, akik elmondták, hogy évek óta problémát okoznak az ágyi poloskák az otthonban, ám a kívülállók közül eddig csak kevesen tudtak arról, milyen súlyos is a helyzet.
Az is kiderült, hogy a hatósági szervek képviselői a múlt héten már az otthonban is ellenőrzést tartottak, amelynek kijárási korlátozás elrendelése lett az egyik következménye a bent lakók számára.
A fenntartó Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság a lap megkeresésére jelezte, hogy amióta jelzést kaptak a problémáról, azóta a Népegészségügyi Központtal egyeztetve, folyamatosan zajlanak az intézkedések a fertőzés megszüntetése érdekében.
Hozzátették azt is, hogy a szentgotthárdi intézményben a dolgozói létszámban az elmúlt időszakban nagyságrendi változás nem történt, a megszűnt jogviszonyok esetében a fenntartó részére nem érkezett olyan jelzés, amely a távozás indokát a poloskafertőzésben jelölte volna meg.