Kilenc éves csúcson az infláció

Októberben kétszámjegyű drágulás volt a hazai hipermarketekben.

Szeptemberben a fogyasztói árak átlagosan 5,5 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál. Az emelkedés megegyezik az elemzők előzetes várakozásával. Ennél magasabb inflációt kilenc évvel ezelőtt, 2012 októberében mértek utoljára, a fogyasztói árak egy hónap alatt átlagosan 0,2 százalékkal nőttek.

A Privátbankár árkosár-felmérése októberben kétszámjegyű drágulást regisztrált a hazai hipermarketekben. 24 ezer forint közelébe, mindenkori csúcsra emelkedett a havi nagybevásárlás ára; a drágulást továbbra is az étolaj és a margarin vezeti, te tucatnyi termék drágult 10 százalékot meghaladó mértékben tavaly októberhez képest.

A lap október 6-án járta végig három hazai hipermarketlánc egy-egy egységét, hogy megnézzék, hogyan alakult a 30 termékből álló minta-élelmiszerkosár ellenértéke. Egy hónappal ezelőtt harmadik hónapja tartó emelkedő trendről számoltak be, szeptemberben ugyanis 7,2 százalékkal nőtt a nagybevásárlás átlagos ára - ekkor azonban még nem került veszélybe az idei áremelkedési csúcs.

Októberben viszont a trend folytatódott, így az éves csúcs is megdőlt: az Auchan, az Interspar és a Tesco árai összességében átlagosan 10,3 százalékkal emelkedtek tavaly októberhez képest. 10 százalékot meghaladó éves áremelkedést utoljára bő egy évvel ezelőtt, 2020. szeptemberében mértünk az áruházakban.

A tavaly októberhez képest mért éves, 10 százalékot meghaladó emelkedés azt jelenti, hogy 2246 forinttal drágább most ugyanaz a családi nagybevásárlás, mint egy évvel ezelőtt – összegez a Privátbankár.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Gazdaság