Kimagasló vasi eredmények a korosztályos tenisztornán

Március végén indul a fedettpályás bajnokság.

Győrben rendeztek korosztályos teniszversenyt, ahol a Kőszegi SE két játékosa is megmérettette magát. Mayer László bronz-, Vágfalvi Simon pedig ezüstéremmel tért haza.

A játékosaink maximumot nyújtva jutottak kiemelkedő eredményekhez. Nagyon büszke vagyok a fiúkra, és köszönöm nekik a pozitív hozzáállásukat

– nyilatkozta Lipták János, a Vas Megyei Tenisz Szövetség elnöke.

A két érmes fiatal
Lipták János

További hír a megyei teniszéletből, hogy március 31-én és április 7-én, a Kőszegi SE fedett teniszcsarnokában rendezik a Megyei Fedettpályás Korcsoportos Bajnokság/DECATHLON Kupát. A tornán fiú-lány kategóriában az első napon a 2005-ben, vagy annál később születettek, míg a második napon a 2003-ban, vagy annál később született sportolók indulhatnak.

Nevezni versenyszámonként 2000 forintért lehet március 20-ig (szerda, 20 óra) e-mailben Lipták Jánosnál (liptakjanos74_KUKAC_gmail_PONT_com) vagy Koltay Árpádnál (kokoarpi_KUKAC_t-online_PONT_hu).

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport