Súlyos vádakkal kell szembenéznie Kimi Räikkönennek

Zsarolás és szexuális zaklatás.

Egy kanadai pincérnő tett feljelentést Kimi Räikkönen ellen. Állítása szerint 2016-ban a pilóta és egyik barátja őt szexuálisan zaklatni kezdte, miközben ő a bárban dolgozott. Először Räikkönen csak tapogatott, majd egyre közelebb került a pincérnőhöz.

Egyszer csak becsúsztatta a kezét a ruhám alá és megragadta a mellem, a barátja pedig a bugyimba csúsztatta a kezét és a nemi szervemet fogdosta.

Valamilyen oknál fogva a pincérnő akkor nem tett feljelentést, most azonban felkereste a pilóta jogi képviselőjét- írja az f1i.com

A kérést a hölgy egy ügyvéden keresztül intézte. Az ügyfelünk tagadja, hogy a felhozott vádakat elkövette és meggyőződése, hogy a nő tette törvényt sért

– nyilatkozta Mathieu Piché-Messier, a Räikkönent képviselő jogi csapat tagja a La Presse-nek.

Ügyfelünk ezt az egészet abszurdnak tartja, és fontos neki, hogy fény derüljön az igazságra. A jogi képviselői feljelentést tettek a rendőrségen, a hölgynek pedig lehetősége lesz, hogy elmondja az ő verzióját azokról a tényekről, amelyekkel a pilótát vádolja.

A legfrissebb értesülések szerint, azért robbantotta ki most a botrányt Wilde, mert 2017 szilveszterekor ismét feltörtek benne az emlékek. Elmondása szerint egy hátnélküli miniruha felpróbálásakor beléhasított a gondolat, hogy inkább nem veszi fel, nehogy valaki megint megfogdossa.

A nő végül ezekkel a mondatokkal zárta Twitter bejegyzését:

Befejeztem, hogy megvédelek. Semmi rosszat nem tettem aznap éjjel, ti viszont igen. Amit ketten tettetek, az helytelen és törvénytelen. Rajtatok a sor, hogy elszenvedjétek a tettetek következményeit. Értesítettem az ügyvédeiteket, az egész világ szeme láttára fogtok elbukni.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport