Király 200-300 ezer euróért távozhat Münchenből

Ha a klub megkapja érte a kivásárlási árat, elengedi a szombathelyi kapust.

Német lapértesülések szerint Király Gábor, az 1860 München 38 éves szombathelyi kapusa 200 és 300 ezer euró közti összegért válthat klubot. A klub sportigazgatója a Tageszeitungnak kijelentette: Király mehet, ha mindenképpen akar, és a klub megkapja érte a megfelelő kivásárlási összeget.

A kapus – aki fegyelmi ügye után visszakerült az első keretbe, ám elveszítette kezdőcsapatbeli tagságát – elmondta, nem szeretne kommentálni átigazolásával kapcsolatban.

Hétfőn a Kicker azt írta, Ricardo Moniz vezetőedző hosszú távon Stefan Ortegával számol első számú kapusként, így Királyra a kispad várhat, és ismét előtérbe kerülhet a Fulhambe szerződése.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport