Kirúgták az MTK edzőjét, mert meztelen fotóját elküldte a barátnőjének

Tóth Ramont felmentették a pedofília gyanúja alól, de a MÚSZ szerint etikai vétséget követett el.

Hetekkel ezelőtt jelent meg a fullank.hu bulvárlap oldalán egy cikk Tóth Ramonról, amiben azt állítják, hogy az MTK úszóedzője és a Magyar Úszószövetség budapesti régióvezetője meztelen fotót küldött magáról több kiskorú lány tanítványának. Bár a pedofília gyanúja alól felmentették, a Magyar Úszószövetség ma mégis közleményben közölte, hogy szerződést bontottak az edzővel.

Magyar Úszószövetség

Tóth szinte azonnal reagált, a Ripostnak elmondta, hogy a fotó valódi, ő készítette hat éve, és az akkori barátnőjének küldte el. A lap akkor arról írt, nem ez az első eset, hogy Tóthot ezzel a fotóval akarják ellehetetleníteni, korábban ezzel akarták elérni, hogy ne kapjon munkát a válogatottnál.

Az ügyben rendőrségi nyomozás indult kiskorú veszélyeztetése, eközben a szülők közleményben álltak ki az edző mellett. A nyomozás során nem találtak semmit, így felmentették - ennek ellenére kirúgta a MÚSZ.

Ennek oka a közlemény szerint az, hogy

Tóth Ramon etikai vétséget követett el azzal, hogy jó erkölcsbe ütköző képeket készített magáról.

Az Úszószövetség így zárta a közleményt:

A MÚSZ elnöke által felkért vizsgálóbizottság és a MÚSZ Elnöksége felhívja minden, a sportoló gyermekekkel kapcsolatban álló szakember figyelmét az ENSZ gyermekjogi egyezményében megfogalmazott, a sportoló gyermekeket is megillető jogokra és az erőszak minden formájának tilalmára.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport